Kisapostag: mindkét férfi tapasztalt pilóta volt

MTI/iho   ·   2014.05.29. 12:52
kisapos0

A Komo Sky Team Facebook-oldalán megjelent közlemény: „Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, kik ismerték és szerették, hogy Komócsi Zoltán 2014. 05. 28-án tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Emléke szívünkben örökké él.”

Hírek szerint a repülőgépet B. Zsolt dunaújvárosi vállalkozó vezette, aki szintén életét vesztette a balesetben.


Korábban írtuk:

Lezuhant egy kisrepülőgép Kisapostagnál. A szerda este történt légi balesetben két férfi halt meg. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a kisrepülőre a Fejér megyei Kisapostag és Baracs között csütörtök reggel bukkantak rá, a dunaújvárosi sportrepülőtérhez közeli kukoricásban.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kiss Z. Edward elmondta, hogy az eddigi információk szerint a repülőgép szerda este, még világosban szállt fel, és – még ismeretlen okból – lezuhant. A repülőgépen tartózkodó mindkét férfi életét vesztette. A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást. Az MTI információi szerint a kisrepülő Apollo Fox típusú volt. A roncsokat a reptértől légvonalban másfél kilométerre találták meg.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Ujvári Sándor)

–A Kisapostag és Baracs között szerda este lezuhant kisrepülőgép mindkét utasa tapasztalt pilóta volt – mondta a Dunaferr Repülő Klub vezetője csütörtökön az MTI-nek. Loskay László közölte, hogy az Apollo Fox típusú, ultrakönnyű repülőgép a pilóta tulajdonában volt, aki klubjukban is tag volt. – A két férfi szerda este szállt fel – mondta a klubvezető, hozzátéve, a hozzátartozók csütörtök reggel értesítették őt arról, hogy a férfiak nem érkeztek haza. A repülőtéren csak a nyitott hangárt és leparkolt autóikat találták meg. Loskay László szerint „komolyabb műszaki, vagy repülési hiba” miatt következhetett be a tragédia.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggel tájékoztatta az MTI-t arról, hogy lezuhant egy kisrepülőgép Kisapostagnál, a roncsokban két holttestet találtak. Kiderült, nem nyújtottak be repülési tervet a Kisapostagnál lezuhant kisrepülő útvonalára, de abban a légtérben arra a repülésre, amelyre a pilóták készültek, ez nem is kötelező – mondta a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője. Bajkó Erika közlése szerint a szervezethez csütörtök reggel érkezett a bejelentés, hogy a dunaújvárosi repülőtér mellett balesetet szenvedett egy Apollo Fox típusú ultrakönnyű repülőgép. Fedélzetén két ember tartózkodott, mindketten életüket vesztették. A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője azt is elmondta: a roncsot közelebbről még nem tudták megvizsgálni, de az „első helyszíni benyomás” alapján a repülőgép járó motorral, meredek szögben ütközött a földnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.