Mikor gördül újra az országút?

iho   ·   2015.01.10. 13:45
00kicsi

Eleinte a kamionok szándékos vasútra terelése (jelentős állami támogatással), a környezet védelme, az utak állapotának kímélése volt a szempont, ám Bulgária és Románia 2007-es EU-csatlakozásával szinte kizárólag török, szerb és montenegrói kamionokat fuvaroztak a vonatok, hiszen – szintén uniós előírás alapján – a közösségen belül nem korlátozható az árumozgás.

A magyar állami támogatást 2011-ben szüntették meg, új pedig nem érkezett, a Ro-La-forgalomnak ezzel együtt önfenntartóvá kellett válnia, ám a tevékenység veszteséges volt. Az osztrák Ökombi (és a Rail Cargo Austria csoport) megszüntette a Magyarországon átmenő, Kiskundorozsma és az ausztriai Wels közötti vonatforgalmat.

– Egyetlen minisztériumi döntés hiányzik a hazai Ro-La-forgalom elindításához – nyilatkozta Tihanyi Zoltán, a ROLA Kombi vasúti klaszter menedzsere a Délmagyarországnak. A munka természetesen nem most kezdődött el: a fuvarozásban érdekelt cégek már fél évvel a vasúti kamionszállítás megszüntetése után elkezdték újraszervezni a forgalmat. A szakmai befektetők bevonásával alakult meg a ROLA Kombi klaszter, amelynek elnöke a Hungarokombi volt vezérigazgatója, Tomcsányi István lett.

Mikor láthatunk újra ilyent?<br>(fotó: Guzsik Csaba)

Az újjáéledő forgalomban elsősorban a Magyarországot jelenleg elkerülő török fuvarozókra számítanak – közölte portálunkkal Tihanyi Zoltán –: az egyik legnagyobb cég, az EKOL (amely háromezer kamionnal és négy Ro-Ro hajóval szállít, továbbá összesen félmillió négyzetméternyi logisztikai csarnokot üzemeltet) már jelezte igényét a nyugat- és észak-európai, gyors továbbítást igénylő áruk szállítására. Ez nem utolsósorban a török–magyar gazdasági kapcsolatok erősítését is szolgálná.

Tihanyi Zoltán szerint a Ro-La-forgalom ezen feltételekkel már az első évben 2–2,3 milliárd forintos árbevétellel járna, a MÁV csoport 5-600 millió forint többletbevételhez jutna. A ROLA Kombi klaszter indulásához „csupán” az első évi, állami szerepvállalás hiányzik kockázati tőke vagy garanciavállalás formájában. A klaszter tagjai által összeadott hetvenmillió forint – amelyből tízmilliót elköltöttek az előkészítési munkákra – mellett mintegy százötvenmilliót kellene letétbe helyezni a horvát vasúti kocsik bérléséhez és a vasúti fuvarozáshoz. A Becsey Zsolt helyettes államtitkárnak írt levél azonban – bár elutasításra nem talált – érdemi válasszal nem szolgált.

Kiskundorozsma várja vissza a kamionokat. Garai Szakács László felvétele 2009. április 18-án készült

A kért állami szerepvállalás nem érintené a közvetlen költségvetési kifizetést, és mindössze nagyjából harmada annak az összegnek, amelyet a Ro-La-forgalom beindulása után bevételként az állam realizálni tudna. A hírek, amelyek szerint a vasúti szállítás emelné a költségeket, Tihanyi Zoltán szerint nem igazak: a fuvarozók a jelenleg használt alternatív útvonalakhoz képest fuvaronként mintegy 200 eurót takaríthatnak meg, a járművezetők kötelezően előírt pihenőidejének megtakarítása pedig az áruk gyorsabb célhoz jutását szolgálná – nem elhanyagolható továbbá a mintegy 100-150 új munkahely létrehozása, és a kormány jelenlegi programjába illeszkedő KKV-fejlesztés sem. A labda most a kormány térfelén pattog...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek