Air Race a Duna fölött, meglepetésekkel

iho   ·   2015.07.05. 18:45
cim

Arch a záró sajtótájékoztatón kijelentette: Budapest nélkül nem lehet Air Race, ez a helyszín a legszebb és a legizgalmasabb, olyan, mint Monaco a Forma-1-ben. Besenyei elmondta, mindössze két órát repült az új gépével, de felszállásról felszállásra egyre inkább kiismeri, bár az még távoli kérdés, sikerül-e dobogós helyezést elérnie az idén vele, a sajtótájékozató utolsó momentumaként ezt sem zárta ki: meglátjuk! – mondta az Air Race „keresztapja”.

Korábban írtuk:

Ismét Budapestre jött a Red Bull Air Race, ez a különleges repülőverseny, amely ugyancsak Magyarországon indult, eredetileg Tökölön, majd beköltözött a Duna fölé, megtalálva ezzel a versenysorozat egyik legszebb és legizgalmasabb helyszínét, de épp a budapesti futam volt az 2010-ben, amelyet lefújtak, majd eldöntetett, hogy felfüggesztik a sorozatot. Amit aztán új rendszerben  újraindítottak: sztandardizált motorokkal, légcsavarokkal,  biztonságosabb kapukkal, pilonokkal, és ugyancsak a biztonságot szolgáló limitekkel, például a plusz-mínusz 10 G-s túlterhelés korlátjával.

Besenyei egyre jobban megbarátkozik az Edge 540-essel

Tavaly még nem volt, idénre viszont már eleve betervezetté vált a budapesti verseny, amelynek pályáját érezhető körültekintéssel jelölték ki, hiszen sokan továbbra is túl veszélyesnek ítélték a rakpartok közti száguldozást: nos a Lánchíd alatt a rögtön utána következő startkapu sebesség-limitje tartotta vissza a versenyzőket a túl nagy lendülettől, a kapuk között nem voltak túlságosan éles fordulók, az északi  visszafordítóhoz volt bőven hely, a déli  pedig függőleges volt (félkubai: looping és félorsó a talpára), tehát ott sem kellett közel kerülni nézőkhöz, épületekhez. Viszont épp ezek a fordulók nyújtották a legjobb „alkalmat” a hibákra, egyes kapuknál a magassági limit megsértésére, illetve arra, hogy a túl szűk fordulók miatt túllépjék a túlterhelési limitet, és ezzel kellemetlen plusz másodperceket jelentő hibapontokat gyűjtsenek be.

Ami magát  versenyt illeti: a kvalifikáció csak részben hozta a papírformát. Besenyei új gépével egyre inkább összeszokott, ahogy ő maga fogalmazott, kisebb gondok, beállítanivalók bőven akadnak az Edge 540-esen, nagyok a kormányerők, szűk a kabin, rosszabb a látás belőle, de minden repüléssel egyre javultak az idők, szép repüléssel sikerült is a magyar ásznak nem kisebb névvel szemben beverekednie magát a legjobb nyolc közé, mint Kirby Chambliss egykori világbajnok.

Ivanoff itt még rendben repül, de aztán túlhúzta a gépet

A kvalifikáció során a G-limit sorra szedte áldozatait a két visszafordítónál, a tavalyi futamgyőztes Ivanoff és a tavalyi összetett bajnok, Nigel Lamb is túllépés miatt került bajba, de Lamb végülis magát a párbaját megnyerte, mert az ellenfél Ivanoff még nagyobb túllépéssel rontott.

Így alakult ki a döntő nyolcas mezőnye, Besenyeit Pete McLeod kapta párbajpartnernek, a többi páros felállása: Lamb, a tavalyi világbajnok a nagy riválissal repült, Hannes Arch épp vele szemben vesztette el a tavalyi sorozatot a tavalyelőtti győzelem után. Bonhomme Dolderert kapta, utóbbi a selejtezőn azt a japán Muroyát verte ki, akiben pedig sokan erősen bíztak javuló eredményei láttán, hogy akár dobogós is lehet, mint legutóbb, Rovinjban. Végül a legjobb legyőzött időeredményével jutott a nyolc közé Martin Sonka, aki viszont az eddig leggyorsabb, és a verseny igazi esélyesének tartott Matt Hall ellen kellett, hogy versenyezzen, az ausztrál az edzésen és a kvalifikáción is a legjobb időt  futotta, 59 másodperc alatt.

A győztes-esélyes Matt Hall meglepetésre nem került a legjobb négy közé

A vasárnapi döntő párviadalokat jelentősen meghatározta a hőség, nehéz volt megfelelő hűtést adni az érzékeny lóerő-forrásoknak, előző nap sokan kicsit „megfőzték” a motorjukat, nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő gázadásokat ahhoz, hogy gyorsan is repüljenek, de közben a motort is életben hagyják a versenyzők. Ráadásul az előző napi északias helyett ezalkalommal keresztszéllel kellett számolniuk a pilótáknak.

Kezdett Besenyei és McLeod, Péter szépen és tisztán repült, de a fiatal kanadai egy kicsivel gyorsabban, sokak gyanúja szerint egy alacsonyabban végrehajtott Margit-híd előtti visszafordító lehetett a döntő. Majd következett a tavalyi nagy viadal ismétlése, Lamb vs. Arch. Lamb azonban ismét túlhúzta a Lánchídnál a félkubánit, Arch ezután egy óvatos, hibapontok nélküli 1.02-es repüléssel is túljutott ezen a párbajon.

Bonhomme hibátlan volt...

Bonhomme és Dolderer közül a britnek sikerült büntetés nélkül végigrepülnie a pályát, így a rosszabb idejével is ő győzött a párbajban. Majd a nyolcas két utolsó pilótája következett: Martin Sonka nagyon keményen és szépen egy percen belül repült, az eddig legesleggyorsabb, az előfutamokat biztosan nyerő Mat Hall viszont a verseny negatív szenzációjaként alulmaradt, nem került a legjobb négy közé, az esélyes ausztrál leszállás után nem is tudta megmondani, miért is repült lassabban a nála szokásosnál, egyébként már az első kapunál is kisebb volt a sebessége, mint az ellenfélé.

Végül a legjobb négy döntőjében McLeod kezdett, biztonsági egy perc körül, Arch azonban egy percnél kevesebb idő alatt teljesítette a pályát, ami egyébként azért is különlegesen nagy teljesítmény, mert Arch a budapesti futamot nagyon gyenge edzéseredményekkel kezdte. De még hátravolt Bonhomme és Sonka. Nos a brit egy perc alatt teljesített de egy árnyalattal, két tized másodperccel lassabban Archnál, végül Sonka már nem tudott egy perc alá férkőzni.

Arch pedig ugyancsak hibátlan, és még Bonhomme-nál is gyorsabb

A végső sorrend tehát: első a Rovinjban is bajnok osztrák Arch, aki ezzel a győzelmével megerősítette összetett második helyét, a listát azonban továbbra is Bonhomme vezeti ezzel a budapesti második hellyel, harmadik lett a futamon Sonka és negyedik McLeod, mögöttük pedig a mezőnyben Besenyei hatodik, aki tehát az új géppel az idei legjobb helyezését érte el. Következik az angliai Ascot, majd az ausztriai verseny Spielbergben, aztán pedig két futam Amerikában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek