Repülni a gólyákkal, versenyezni Gemencen

Márványi Péter   ·   2011.07.31. 13:00
page152_1006_full_1

Roszkos Károly az augusztusban zajló őcsényi Gemenc Kupa és Nemzeti Bajnokság egyik szervezője és mindenese.

Kóré Vilivel egymást váltjuk a repülésvezetésben, és mi ketten vagyunk „terepes” pilóták: terepvontatás és repülésvezetés, ezeket osztjuk meg egymás között. Egyébként minden mást is csinálok, amit kell, főzök meg takarítok.

Jól láttam, hogy utoljára 2007-ben volt Gemenc Kupa? A régi szép időkben évente volt.

Igen, régebben évente volt, de az anyagi helyzet is változott, és változtak a pályáztatások: egyfolytában más repülőtérre helyezték a főhangsúlyt, mivel ott állítólag jobb az idő, hát erre most megpróbálunk idén rácáfolni.

A Gemenc Kupa különleges verseny volt a nyolcvanas és kilencvenes években is.

Így van, oda nem azért jöttek feltétlenül a pilóták, hogy bajnokok legyenek, hanem hogy egyáltalán ott lehessenek. Nagyon patinás esemény volt, nem is jöhetett akárki. Az egy rang volt, hogy valakit a Gemenc-kupára nevezett a klub. Emlékszem rá, a Malév Klubnál is annak idején jutalom volt, ha valaki a Gemenc-kupára mehetett.

Az, hogy a Gemenc Kupa most összekapcsolódott a Nemzeti Bajnoksággal, valójában ügyes megoldás anyagi megfontolásokból? Így lett pénz a versenyre?

Persze. Azért sem volt Gemenc Kupa évekig, mert hiába hirdettük a versenyt, sajnos nem volt annyi jelentkező, hiszen mindenkinek a zsebe diktálta, hogy hány versenyre mehet el évente. Inkább mentek szívesebben Szegedre, mert ott az időjárás a homok miatt és a terület miatt állítólag jobb, bár volt erre rengeteg ellenpélda is, Matkópusztára az infrastruktúra miatt neveznek sokan. De most nekünk is összejött, eddig 40 jelentkezés érkezett.

Hogy néz ki a versenyfeladatok megoszlása? Külön repülnek a Nemzeti Bajnokságért és külön a Gemenc Kupáért?

Együtt értékeljük a kettőt. Az első 10 helyezett a nemzetin válogatott kerettag lesz, aki első helyen végez 15 méteres osztályban, vagyis FAI klubkategóriában, az megnyeri a Gemenc Kupát.  Ezen kívül indulnak még a 18 méteres fesztávú gépek osztályában és a szabad osztályban, az igazán hosszúszárnyú gépek mezőnyében. Van a gépek között ASH 25-ös, lesznek ASW-k, jönnek még Jantarok is, Standard és, 2B Jantárok, Ventusokból pedig itt lesz az egész magyarországi állomány.

Meglehetősen vegyes ezek szerint géppark. Mennyire vegyes a kép a pilóták felől? Magyarán és egyszerűen: eljön az élmezőny?

El, legalábbis eddig úgy néz ki, egyébként utolsó pillanatban is beeshet bárki, aki megérkezik a bevonulás időpontjára, akkor is leadhatja nyugodtan a nevezését.  Természetesen meg kell felelni a verseny követelményeinek.

Egy 40 gépes mezőny felvontatása komoly feladat. Hány gépetek van erre és honnan?

7-8 motoros gép lesz, köztük Cmelákok, amelyek rendesen tudják rángatni még a nagy gépeket is, mert elég erősek. Lesz a mi Cessnánk, van rajta vonóhorog, új légcsavart kapott idén tavasszal, a motorja is erős, és Kaposvárról is jönnek gépek. 1 óra 40 perc – két óra alatt felvontatják a mezőnyt.

A verseny különlegessége, hogy ez zöld repülőverseny lesz. Ha jól tudom Magyarországon ilyet még nem hirdettek…

Még sehol nem hirdettek ilyet… Diófásy Orsolya, az őcsényi klub színeiben induló versenyző elkötelezett környezetvédő, ő vetette fel ezt az ötletet, hogy haladjunk a korszellemmel. Végül is olyan sportot űzünk, ami a legtermészetbarátabb: több száz kilométeren keresztül repülünk, közben nem szennyezzük a levegőt, nem használunk motort. Pluszként pedig nem kerül sokba, hogy szelektív szemétgyűjtés legyen, a konyhai szemetet is külön gyűjtjük, a mosdókba újrahasznosított papírt használunk, olyan berendezéseket, vegyszereket, amelyek környezetbarátak.

A vitorlázórepülés tényleg önmagában is környezetbarát, de például nincs Őcsényben zajprobléma?

Nincs. Őcsényben 50 éve létezik a repülőtér, egyetlen korlátozás jött be úgy három éve: egy zöld hengert húztak a gemenci erdő fölé, tehát 400 méter alatt motoros géppel nem repülünk be oda, hogy a vadállományt és a vadrezervátum életét ne bolygassuk, ezt most is szigorúan be fogjuk tartani. A falu fölé sem megyünk be, a leoldási helyet olyan ponton jelöljük ki, ami távol van lakott területektől. Szóval mindent elkövetünk azért, hogy ne zavarjunk senkit.

Végül egy fontos kérdés. Hogyan alakul a gemenci gólyaállomány?

Gólya most is van rengeteg. Őcsényt nem is lehet elképzelni anélkül, hogy minden második pózna tetején ne lenne gólyafészek.

Most is repültök együtt a gólyákkal? Együtt termikeltek? Ők mutatják neked, vagy te mutatod nekik, hol az emelés?

Sokat lehet tőlük tanulni, sokszor ők festik nekünk a termikeket, aztán együtt körözünk. A gólya néha átnéz hozzám, aztán látja, hogy egy gyenge kezdő van a kör túloldalán, elvigyorogja magát és repül tovább a dolgára.

Kapcsolódó hírek