Szárnyak a Duna felett: légimajális Budapesten

iho   ·   2013.05.01. 18:38
IMG_0152_400

Viszonylag rövid idő alatt meglehetősen szenzációs kis légibemutatót sikerült összeszervezni az ünnepnapra a Duna fölé: láthattunk extrém felszállást, remek műrepülő bemutatókat, a legjobb magyar légiakrobatákat olykor együtt is a légtérben, nomeg egy remek oldtimer-felvonulást Salzburgból.

A füstölő szépen kirajzolja az orsókat a légtérben <br>Kattintson a képre és nézze meg Vörös Attila fotógalériáját!

Kétségtelen, hogy a műsor első momentuma volt szakmailag talán a legérdekesebb, hiszen ilyesmi valóban nem történt még, mióta különféle alkalmakkor a folyó fölött és a parlament előtt repülnek különféle szerkezetek. Pontban a meghirdetett két órakor Besenyei Péter rászúrta a gázt, a Corvus Racer, a szenzációs magyar sportgép, amit a gyorsasági versenyzés mellett Péter megtanított klasszikusan is műrepülni, gyorsan elemelte a farkát az aszfalton, majd vagy százötven méter után a futók is eljöttek és a gép fürgén kifordult – történt mindez a Lánchídtól északra a pesti alsó rakparton. A Corvust éjszaka hozták át közúton a helyszínre, délután pedig Péter tökéletesen hajtotta végre az egyébként nem teljesen kockázatmentes feladatot, a szárnyvégek mellett nem volt sok hely, de ez őt láthatóan egy tizedmásodpercre sem zavarta.

Veres Zoli háton is átrepült a Lánchíd alatt

A mondhatni szokásosan szép és látványos Besenyei-produkció után – nekem személy szerint kicsit hiányoztak kedvenceim, az „ellépett” show-elemek, de talán a Corvust tényleg nem ilyesmire tervezték – feltűnt egy újabb gép a légtérben: Veres Zoltán MSX-e, innentől kezdve pedig indult a váltótánc. Amíg az egyik figurázott a víz fölött, és persze megintcsak többször áthúzott a híd alatt, addig a másik szépen fordulózva várt néhányszáz méteren kissé arrébb, amíg ő került sorra, és ő csapott be a Parlament elé.

Öröm volt egy légtérben, egy műsorban, egyszerre látni őket, aztán pláne öröm volt a perfekt produkció, a két gép a híd alatt. Mindkét pilóta a legjobb formáját hozta, Péter keményen precíz repülésével, elképesztően határozott negyedelt orsóival, Zoli humorosan dobott figuráival és a késrepüléssel. Mindketten sok szép elemet mutattak be a légcsavarra függeszkedve és saját füstjükbe visszapörögve, akár egy taucher, akár egy  menet közben ellaposított dugó formájában. Veres legérdekesebb figurája egy minilooping volt, aminek az alján gyakorlatilag minimálsebességbe ült be a gép, és abból hozta ki a pilóta, majd utoljára háton repült át a Lánchíd alatt és búcsúzott a közönségtől.

Flying Bulls: élen a DC-6-os, a kísérők a háborús vadászok

Illés Tamás, az advanced-ből unlimited kategóriába átlépett versenyző is szép programot repült, sok jópofa „füstbe merülős” figurával, néhány kemény negatív elemmel. Közben a déli légtérben már feltűntek a Red Bull kötelék gépei. A DC-6-os, Tito egykori különgépe hosszú egyenes szárnyaival és csillagmotorjaival gyönyorű látványt nyújt az égen, de az az igazság, hogy a legérdekesebben akkor repül, amikor a bemutató légtér északi vagy déli végpontján visszafordul – ilyen géptől szokatlan bedöntéssel. Kísérői az ő távozása után külön bemutatót tartottak: sokak kedvence a sirályszárnyú  csillagmotoros F4U Corsair, a II. világháború egyik legsikeresebb vadásza, és az ikertörzsű, nagy hatótávolságú P-38 Lightning, ami kicsit talán lomhábban mozog, de a Flying Bulls pilótája épp ebből faragott erényt, amikor méltóságteljesen lassú, a gép minden porcikáját csodálatosan bemutató orsókat gyártott le a légtérben, közben egyre csak muzsikált a két Allison, nemkülönben persze a Corsair kétezer lovas P&W csillagmotorja. A Lightning különösen szívhez szóló gép, ennek felderítő változatával tűnt el Saint Exupery, az Éjszakai repülés és a Kis herceg írója 1944-ben egy Korzikáról végrehajtott bevetés során.

Harci helikopter harcias fordulói, átnyomásokkal, lebegéssel, mindennel, amit egy heli megcsinálhat: AH-1 Cobra, az egyetlen gázturbinás résztvevő

Hab a tortán, egy friss világbajnok zárta a műsort: Nádas Tamás a tavalyi nyíregyházi Advanced VB szabadprogramjának győzteséhez méltó kűrt repült az Edge 540-essel.

Nem tudjuk, lesz-e hagyomány ebből a május elsejei programból, és az is érdekes kérdés, hogy ehhez képest mi lesz majd augusztus huszadikán a Duna felett, de a nem könnyű időkben a repülést szerető, vagy egyszerűen a különleges látványosságra vágyó tízezreknek kellemes és tartalmas egy órát hozott ez a váratlan airshow Budapest szívében.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.