Túléli az ISIS rakétáit, saját főnöksége támadását is!

iho   ·   2016.01.17. 13:45
cim

Eldőlt a vita, méghozzá az amerikai légierő vezetőivel szemben, a politikusok illetve a típus szerelmesei javára, nem beszélve persze a személyzetekről, nomeg azokról a földi alakulatokról, amelyek sokszor kaptak támogatást általa: a világ egyik legcsúnyább, ugyanakkor kétségtelenül egyik leghatékonyabb harci gépe, a Varacskos Disznó néven már vagy negyven éve elhíresült A-10-es kivonását meghatározatlan időre elnapolták. Mint erről korábban írtunk, a US Air Force vezérkara a földi támadó kisorolása révén megtakarított pénzből más programok finanszírozását szerette volna megerősíteni, például azét a többcélú, ötödik generációs F-35-ösét, amely a Warthogok funkcióját is betöltené a tervek szerint.

A szorongatott helyzetben lévő alakulatok megsegítője maga is szorongatott helyzetbe került

Az A-10-es, utódjával ellentétben, valóban igazi egyfeladatú eszköz. Tervezése gyakorlatilag úgy történt, hogy a GAU-8/A Avenger gépágyú köré építettek egy megfelelő páncélzattal ellátott repülő szerkezetet. A gép szubszonikus, feladatát földközelben kell, hogy végrehajtsa, nagyon jól manőverezhető, de ennek ellenére erősen kiszolgáltatottja az ellenség vállról indítható rakétáinak, és más légvédelmi eszközeinek. Viszont amint ezt már többször bebizonyította, hihetetlenül robosztus és erős konstrukció, amely súlyosan sérült szerkezettel is többször képes volt hazavergődni, és ezzel megmenteni a pilótáját.

Ugyanakkor, ami jellemző az ennyire egyfunkciós típusok sorsára: sehol a világon máshol nem találtak az A-10-esre vevőt. És közben úgy tűnt, már soha sem kell azzal a típusú konfliktussal számolni, amelyre szánták, vagyis hogy a Szovjetunió illetve a Varsói Szerződés páncélosai elözönlik Nyugat-Európát.

Lezajlott viszont a két iraki háború, lezajlottak a délszláv konfliktusok, most pedig nagyban zajlik Szíriában és ismét Irakban az Iszlám Állam elleni harc, és Afganisztán sem épp a nyugalom és a csend birodalma, de úgy tűnik, egyelőre az sem baj, ha Dél-Korea sem várja teljesen felkészületlenül, mit lép Észak. Az A-10-es pedig marad ezeken a helyszíneken, sőt, rendszeresen felbukkan Európában is, tavaly két alkalommal is vendégeskedett egy-egy A-10-es alakulat Magyarországon is.

Varacskosok a pápai betonon

A pro és kontra érvek egyaránt nagy hangsúlyt kaptak a már két éve tartó, és az elmúlt hónapokban elmérgesedett vitákban. Egyes hírek szeriont a kivonást elérendő bizonyos körök szándékosan szivárogtattak ki adatokat arról, hogy az A-10-es, mert fejletlenebb az elektronikus felszereltsége és a kommunikációs rendszere, milyen gyakran okozott bevetései során civil áldozatokat.

Ugyanakkor más, szintén inkább névtelen nyilatkozók magának a légierőnek a részéről is elismerik, van, amit az F-35-ös a maga fejlettségével sem tud úgy megoldani, mint az A-10-es, például ha egy alakulatot az ellenség bekerít és már nagyon szorongatja, vagyis ha nagyon közeli támogatásra van szükség, vagy ha például lelőtt gép pilótájának kimentése a feladat ellenséges területen.

A-10-es feladat végrehajtása közben: a mai hadszíntereken nem nélkülözhetik

A gépek új, megerősített szárnyakat és egy részük esetében alaposan modernizált pilótafülkét kaptak nem is olyan régen. A pénzügyi kimutatásoknak pedig van egy olyan vetülete is, hogy amit a Warthog viszonylag rövid és nem túl költséges bevetésekkel el tud végezni, azt – ha az A-10-es nem áll rendelkezésre – momentán F-16-osokkal, vagy ami még sokkal drágább, B-1-es szuperszonikus nehézbombázpokkal kell végrehajtani. Vagyis bármennyire is kellene az üzemeltetésükre szánt pénz máshol, a Pentagon végül úgy döntött, hogy további intézkedésig maradnak a hadrendben a Varacskosok.

Jellemző, hogy az Iszlám Állam elleni hadműveletekben fontos szerepe van most is a Törökországban és másutt állomásoztatott Varacskosoknak, de még egyetlen példány lelövéséről sem számoltak be egyik oldalról sem, pedig a kalifátus állítólag vagy tízezernyi vállról indítható rakétával rendelkezik.

Kétségtelenül egyfunkciós konstrukció, de az azt egyet nagyon jól csinálja

Az egykori vietnami veterán, korábbi elnökjelölt McCain szenátor kereken kijelentette, hogy az A-10-esek szolgálatban tartása az egyik eszköz, amellyel elrettenthető az ismét támadó kedvű Oroszország valamiféle európai akciótól.

Vagyis a jelek szerint az A-10-es nemcsak a földi légelhárítás csapásait, hanem a saját légierő-vezérkar támadásait is képes volt túlélni. Ugyanakkor hivatalos közlés még nincs, a végső szót majd az jelenti, ha februárban nyilvánosságra hozzák a 2017-es pénzügyi évre szóló költségvetést, és ha abban a megfelelő rublikában ott szerepel majd a megfelelő összeg a világ egyik legcsúnyább, de leghatásosabb harci gépe mellett.

* * *

Indóház Online – Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.