Túlfutott egy magyar Gripen, katapultáltak a pilóták

MTI/iho   ·   2015.05.19. 17:14
grcim

Az iDNES.CZ fotóján a katapultált pilóták mentőernyői is láthatók

Túlfutott a leszállópályáján a magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépe kedden a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a pilóták katapultáltak.

A közszolgálati Cseh Televízió eredetileg azt jelentette, a gép lezuhant. Időközben azonban kiderült, hogy a magyar gép leszállt, de nem tudott időben megállni: a Gripen a repülőtér mellett lévő szántóföldön állt meg, mindkét pilóta katapultált és jól van.

A cseh védelmi minisztérium azt közölte, a magyar gép pilótái ismeretlen okok miatt nem tudták leszálláskor lefékezni a gépet. Egyelőre nem tudni, hogy ez a pilóták hibája volt-e vagy pedig valamilyen műszaki probléma lépett fel.

A 42-es a legutóbbi kecskeméti repülőnapon<br>(fotó: Márványi Péter)

– Pillanatnyilag csak annyit mondhatunk, hogy a gép túlment a leszálló pályán. A pilóták az előírások szerint katapultáltak. Amennyiben a gép irányíthatatlanná válik, és komolyabb veszély fenyeget, a pilótáknak el kell hagyniuk a gépet. Mindketten jól vannak. Semmi drámai nem történt – mondta Petr Medek, a védelmi tárca szóvivője telefonon az MTI prágai tudósítójának.

Tomás Maruscák, a cáslavi repülőtér szóvivője szintén úgy nyilatkozott, hogy a magyar vadászgép leszállt, de tudott megállni. – Azt még nem lehet tudni, hogy ez a pilóták hibája volt-e, vagy pedig műszaki problémák léptek fel – jelentette ki a televízióban a szóvivő.

A baleset kora délután, 13.40-kor történt és a cseh védelmi minisztérium szakmai bizottsága azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását – közölte Magdalena Dvoráková, a cseh hadsereg vezérkara sajtóosztályának munkatársa.

Nem valószínű, hogy javítható lenne a gép<br>(Fotó: novinky.cz)

Cáslavban május 11-étől Lion Effort elnevezés alatt közös cseh-magyar-svéd légi hadgyakorlat zajlik. Mindhárom ország hadserege JAS-39 Gripen típusú vadászgépeket használ. A hadgyakorlaton Thaiföld pilótái is részt vesznek, de vadászgépek nélkül.

A gyakorlat részleteiről később portálunk is beszámol majd.

A Gripen, ellentétben a Saab korábbi harci gépével, a Viggennel, leszálláskor a futók fékezése mellett csak aerodinamikai fékezést használ, nincs szerelve a sugárhajtóművére reverz, sugárfék. Földetéréskor az előszárnyakat fordítja le, és ezzel kelt igen erős légellenállást, ami segíti a gépet a kigurulás lerövidítésében.

A balesetet szenvedett gép a 42-es oldalszámú kétüléses Gripen volt, amely négy együléses mellett vett részt a hadgyakorlaton. A gép pilótái: Ugrik Csaba dandártábornok, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka, és Gróf Gergely őrnagy, az elsődleges adatok alapján jól vannak, az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton esnek át.

Ugrik Csaba 2013-ban, amikor Kecskeméten a Gripenek tízezredik óráját ünnepelték<br>(fotó: Kelecsényi István)

A HM közleménye szerint „a kétfős személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően” döntött a katapultálás mellett, első hírek szerint a repülőgépben sem esett túl nagy kár, az azóta az interneten látható fotókon azonban a gép nem tűnik javíthatónak.

Portálunk épp ma reggel adta hírül, hogy egy a Saabnál készült Flightglobal-riport szerint Magyarország érdeklődik az eddigi 14 mellé még további négy gép beszerzése iránt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek