Új menetrend a hegyeshalmi határátmenetben is

Berky Dénes   ·   2014.06.16. 12:15
kiskep

A nemzetközi menetrendi változásokkal kapcsolatban már jóval a bevezetés előtt – akár évekkel korábban – elkezdődnek a tárgyalások, így a változás szelét már lehetett érezni, de biztossá csak most vált a Budapest és Bécs között közlekedő vonatok palettájának bővítése. Nyilvános a MÁV 2014/2015-ös menetrendtervezetének egy része, amelyben szerepelnek az egyes vonal 2014. december 14-e utáni vonatai. Ezen alkalommal foglalkozzunk ennek is az egyik legérdekesebb részével, a hegyeshalmi határátmenettel közlekedő nemzetközi vonatokkal, ám régóta először, ez nemcsak az ország nyugati felét érinti.

Railjet indul Hegyeshalomból Budapest felé<br>(fotó: Berky Dénes)

A Budapest és Bécs közötti vonatok sűrítése már régóta tervben van, ugyanis az elmúlt években a railjetek kihasználtsága mindig nagyon magas, csak a legkorábbi vonatokra lehet biztonsággal helyjegyfoglalás nélkül is felszállni. A railjetek 2008-as bevezetése óta a menetrend úgy néz ki, hogy elsőként 5.10-kor indul a Bukarestből érkező Dácsia nemzetközi gyors (bár ezt gyakran megelőzi késése miatt a zürichi railjet), majd 6.05-kor indul Budapestről a Zürichig közlekedő 165-ös railjet, ezután 7.10-től kétóránként indulnak az ÖBB szerelvényei Münchenbe, illetve 11.10-kor egészen Frakfurtig. Az utolsó railjet 17.10-kor hagyja el a Keleti pályaudvart, ami után még 19.10-kor a Wiener Walzer EuroNight, illetve 21.10-kor a Kálmán Imre biztosít közvetlen kapcsolatot a két főváros között.

A fent leírt rendszer sűrítéseként idén december 14-étől három plusz vonat fog közlekedni Budapest és Bécs között az alábbiak szerint:

Az EC 142/143-as számmal közlekedő vonat közvetlen kapcsolatot fog biztosítani Debrecen és Bécs között, amellyel a cívisvároson kívül Hajdúszoboszló, Püspökladány, Szolnok, Cegléd, Ferihegy, Kőbánya-Kispest és Ferencváros kap eljutási lehetőséget nyugati szomszédunk felé. A vonathoz Debrecenben munkanapokon csatlakozik egy Mátészalkáról érkező személyvonat, így arról is egyszerűbbé válik az eljutás a nyugati országrészbe, de a határon túlra is. Ez a vonatpár Bécs felé a 7.10-es és a 9.10-es railjet közé adna egy plusz reggeli kijutási lehetőséget, Budapest (illetve Debrecen) felé pedig Wien-Westbahnhofról 15:48-as és 17:48-as indulások közé ad még egy vonatot.

A menetrendben látható 16 perces várakozás Kőbánya-Kispesten egyrészt a menetvonal miatt van, másrészt pedig így tudnak átszállást biztosítani a szegedi IC-re. Ezen felül a már beharangozott bécsi főpályaudvaron való megállás illetve az emiatti pár perces eltérések miatt tettük a többi bécsi állomáson való időpontot is kérdésessé.

 

Az EC 344/345 számmal közlekedő vonatpár igazi érdekességet hoz, ugyanis az egyes vonali menetrendtervezet cél- illetve indulóállomás rovatában feltüntetett Kelebia oh. nem elírás, sőt ez azt is jelenti, hogy egy régi-új átlós nemzetközi vonat halad majd át országunkon, mégpedig Bécs és Belgrád között. A 2007 előtt közlekedő vonat visszavezetése, a csehek kérésére elvágott Avala által keletkező űrt tölti majd ki. A vonat a 15.10-es és 17.10-es railjetek közé ad majd még egy eljutási lehetőséget a császárvárosba, illetve hoz létre közvetlen kapcsolatot Ausztria és Cegléd, Kecskemét, Kiskunfélegyháza illetve Kelebia között, de még az egyik szegedi IC-re is lesz csatlakozása, emiatt áll majd negyed órát KöKin.

Az alábbi menetrendben a belgrádi és kelebiai indulásokat még nem tudjuk pontosan feltüntetni. A 345-ös kecskeméti megállása mögött szereplő kérdőjel érdekes problémára utal, ugyanis a menetrendtervezetben ezen vonatnak nem jelez itt megállást, azonban ez minden valószínűség szerint hiba. A táblázatban szereplő kecskeméti indulási idő tehát korántsem hivatalos, csak a menetidőkből lehet következtetni rá.

 

A 148/149-es vonat a Wiener Walzer felszabaduló menetvonala miatt jöhetett létre (ugyanis a két EuroNight egyesítve fog közlekedni a menetrendváltástól) azonban nem azt veszi át, hanem egy órával korábban, az IC 918 (Répce/Ikva) helyett fog ez indulni 18.10-kor, majd a szombathelyi/soproni intercity egy órával később, a korábbi EN helyén, 19.10-kor indul. Ezen vonat adta lehetőségekkel az utolsó nappali vonat 18.10-kor indul Bécsbe a Keletiből (az eddigi 17.10-es railjet helyett), azonban a 19.10-es eljutás megszűnik, a következő a Kálmán Imre 21.00-kor. Budapest felé a fent leírt csere nem jön létre, az EC 149-es vonat a Wiener Walzer felszabaduló menetvonalán közlekedik.

Az eredeti tervek szerint ez a vonat ment volna tovább Budapesten át Kolozsvárra, azonban ezt az ötletet végül az ÖBB söpörte le az asztalról, ami a Dácsia menetrendszerűségét nézve nem is olyan meglepő, bár mindenképpen sajnálatos.

 

Az éjszakai vonatokat tekintve a már említett összevonás fog létrejönni, amelynek köszönhetően a két vonat 21.00-kor (13 perccel később a jelenleginél) indul a Keleti pályaudvarról, együtt mennek Salzburgig, a Westbahnhofot valószínűleg nem érintve, és ott válnak majd ketté, hogy a Kálmán Imre München, a Wiener Walzer pedig Zürich felé vegye az irányt. Visszafelé az egyesített vonat 7:13-kor, a jelenlegi menetrendnél szintén 13 perccel később lép be az országba Hegyeshalomnál, majd 9.04-re érkezik a Keleti pályaudvarra.

A Budapest és Bécs közötti eljutási lehetőségek táblázata a menetrendtervezet szerint

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek