Új orosz utasszállító: repül a második!

iho   ·   2018.05.14. 11:15
cim

Csaknem egy évvel az első prototípus szűzrepülése után felszállt, és ezzel bekapcsolódott a berepülési programba az új orosz utasszállító második példánya is, jelentette a gyártó. Az Irkut szerint a gép egy óra hét perces (viszonylag rövid) 215 csomós sebességet ért el és 3000 méter magasságra emelkedett az irkutszki repülőtérről.

A repülés alatt tesztelték a gép stabilitását és vezethetőségét, kibocsátották és behúzták a futókat, különféle szárny-konfigurációkban vizsgálták a repülési tulajdonságokat. Az MC-21-es „normálisan” viselkedett és a tervezett teszteket elvégezte a személyzet. A másik utasszállító „az első repülései során szerzett tapasztalatok figyelembe vételével” épült, ami az eltelt időt tekintve azért valóban komoly módosításokat jelenthetett.

A második példány első felszállása az eredeti tervekhez képest alaposan késett, hiszen a tavaly május 28-i első start után a következő belépését a berepülési programba néhány hónap múlva szerették volna, majd úgy fogalmaztak, hogy „még az idén”, a csúszás tehát ehhez képest is majd négy és fél hónap. Az európai típusalkalmassági bizonyítvány megszerzésének tervezett dátuma 2019, de már korábban voltak hírek, hogy jövőre csak az oroszországi hatósági engedélyeket kapja meg a gép.

(fotók: Irkut)

Ehhez képest a gyártó közleménye a szokásos formulával él, vagyis hogy a második gép repülése jelentős esemény, amely biztosítja az engedélyeztetéshez szükséges tesztek megfelelő időben történő elvégzését.

Az MC-21-esnek ez a példánya is még amerikai hajtóművekkel épült (Pratt & Whitney PW1400G), és csak a negyedik repülőképes géptől (egyet használnak statikus próbákra) várható az orosz PD-14-es beszerelése.

Mint akkor beszámoltunk róla, az első gép tavaly ősszel repült át Irkutszkból Moszkvába, a különféle tesztekhez a Zsukovszkij/Ramenszkoje repülőtéren kiépített, Jakovlevről elnevezett berepülő és fejlesztési központ berendezéseit használják. Hogy ez az új példány szintén átrepül-e Moszkvába, és ha igen, mikor, arról egyelőre nincs hír. A statikus tesztek igazolták, hogy a szerkezet legfontosabb teherviselő eleme, a középső szárnydoboz megfelelően erős, hangsúlyozzák a híradások: mint emlékezetes, tavaly tavasszal derült ki, hogy a törzs–szárny-csatlakozást meg kell erősíteni.

Mindenesetre az orosz ipari miniszter közlése szerint jelenleg három további példány összeszerelése zajlik, és a berepüléssel párhozamosan „aktívan zajlik a sorozatgyártás előkészítése”. Az Irkut vezére elmondta, készítik az első, már az üzemeltetőknek készülő gépek paneljeit, a kompozit részegységeket. A programot integráló Rosztek vezetője pedig kijelentette, a fejlett aerodinamika, a hajtóművek, a modern anyagok felhasználása révén az MC-21 jobb lesz a hasonló típusoknál.

Ami a gép jövőjét illeti, az Aeroflot februárban véglegesítette a szerződést az Avia Capital Services lízingcéggel ötven MC-21-es beszerzéséről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek