Végre síkság! – Föld körüli út Magyarországon át

Az ember azt mondaná: már egyetlen föld körüli repülés is egy életre szóló cél és élmény – no de háromszor? És ráadásul egy apró, bár gyors és erős, de mégiscsak egymotoros géppel?!

Carol Ann Garrett ráadásul most egyedül repül, igaz, útja kissé elhúzódik 11 és fél hónapra: ez kicsit más, mint a második glóbuszkerülés, amit ugyanezzel a Mooney-val – 200 lóerő, négy henger –, némi extra benzintankokkal és egy másodpilóta hölggyel nyolc, azaz nyolc és fél nap alatt tett meg! Az egy igazi vérbeli sikeres világrekordot jelentő repülés volt. De azért most is sietős az útja, hiszen meghatározott napokon meghatározott helyeken kell leszállnia, hogy megtartsa előadásait, promóciós találkozóit.

A jakabszállási repülőhotel kertjében beszélgettünk, Carol Ann az interjú kedvééért megszakította szokásos, két repülés közti ténykedését: a gépét tartotta rendben, meg végezte a kötelező papírmunkákat.

Hogyan is kezdődött ez az egész, miről is szólnak valójában ezek a repülések? Létezik egy ritka, de nagyon veszélyes ALS nevű betegség, amelynek Carol Ann édesanyja áldozatul esett, a pilótahölgy pedig életét tette fel arra, hogy a világon mindenütt terjessze a legfontosabb tudnivalókat erről, és hogy repüléseivel, a repülésekről írt könyveivel, a találkozók és a kiadványok bevételeivel támogasson egy alapítványt, amely a betegség gyógyításával, kezelésével foglalkozik.

A pilótahölgy családja a második világháború után szétszóródott. A leszármazottak három különféle kontinensen Európában, az Egyesült Államokban és Új Zélandban nevelkedtek – meséli Carol Ann, és édesapja anyja halála után szeretett volna Új-Zélandban élő nővérével találkozni, akit a világháború óta nem látott. Az első út így indult: átkelni az óceánon Wellingtonba. Aztán – hogy ne kelljen még egyszer átrepülni a Csendes-óceánt – tovább hazafelé Floridába, nyugati irányba.

A második, a nyolc és fél napos rekordrepülés ugyanezzel az apró, eredetileg négyszemélyes géppel történt: nyolc közbülső leszállás és kilenc hosszú útszakasz tette ki a föld körüli túrát. „Lehetetlen” - mondta erre egy pilóta barátom. – Nem lehetetlen, mert én megcsináltam – válaszolta Carol Ann. Egy másik Mooney-pilóta hölggyel mint másodpilótával valóban éjjel-nappal repültek, és csak olykor jutottak néhány órányi alváshoz, amikor leszálltak üzemanyagért. Tovább tamáskodom: azt értem, hogy a Mooney más egymotoros gépekhez képest meglehetősen gyors jószág, de nyilván így is rettenetesen meg kellett hajtani ehhez a rekordhoz. Carol Ann válasza meglepő, de logikus: – Valójában nagyon is gazdaságos üzemmódban repültünk, 55-65 százalékos gázzal. Így ugyanis sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztottunk, tehát távolabbra repülhettünk. Sokkal több időt nyertünk azzal, hogy kicsit lassabban mentünk, és így jóval kevesebb alkalommal kellett leszállnunk üzemanyagért.

Orlandó volt a start és a cél. Első leszállás: San Diego, Kalifornia, vagyis gyakorlatilag leszállás nélkül átrepülték az amerikai kontinenst. Onnan Hawaii, majd Guam a Csendes-óceán nyugati peremén, aztán Thaiföld, Omán, Dzsibuti, Burkina Faso, a Zöldfoki-szigetek és onnan vissza Orlandóba.

A mostani, tehát jóval kényelmesebb tempójú föld körüli út már öt hónapja kezdődött, és még hat hónapig fog tartani. A repülés igazán kemény szakaszai most következnek, ahogy a pilótahölgy átrepül a Közel-Keletre, majd Afrikába. Magyarország eredetileg nem szerepelt az útitervben, de Carol Ann a németországi nagy európai repülőtalálkozón, a Tannkoshon „visszautasíthatatlan” meghívást kapott a „nagyszerű magyar pilótabarátoktól”, így aztán Észak-Olaszország, Szlovénia majd Ausztria érintésével landolt Jakabszálláson. – És ez tényleg csodálatos hely, amit meg kellett látogatnom – tette hozzá.

Mint elmondta, vannak speciális okai is, hogy ilyen jól érzi magát nálunk, ezen a kétnapos pihenőn. – Florida nagyon lapos ország, és ez is teljesen síkvidék, úgyhogy igazán otthonos a számomra. Átrepültem az előző napokban a svájci, majd az olasz Alpokat, gyönyörű volt az időjárás, de azért elég ideges voltam a hegyek fölött, Szlovéniában kisebb hegyek voltak, Ausztriában megint nagy hegyek közelségében repültem a völgyben Grazba, és most itt vagyok Magyarországon, síkvidéken, és ezt nagyon-nagyon szeretem – mondta mosolyogva Carol Ann.

Kicsit még beszéljünk a technikáról is, kértem. – A Mooney erős és gyors, az én gépem a J-modell, 140 csomóval utazik, ha takarékosan bánok a gázzal, más pilóták 150-155 csomóval repülnek. Azért kéttollú a légcsavarja, mert a háromtollúval jobban lehet emelkedni, de a kéttollú megintcsak gazdaságosabb utazósebességen, és nekem mindig az a célom, hogy messzebbre repüljek – hangsúlyozza ismét a floridai pilótahölgy. A világrekord-repülésre két hatvangallonos póttartályt építettek a gép hátsó részébe, de most ezekre nincs szükség. Azért persze így is több az üzemanyagtartálya, mint egy közönséges Mooney-ban, összesen majdnem százgallonnyi benzint képes tankolni, ami 12 órányi repülésre elég.

Nagyon nem fárasztja el a repülés, de azért van autopilot a gépben, és persze azok a műszerek is, amelyek nélkül ma már kisebb útvonalakra sem nagyon mennek a pilóták: GPS, S-módú transzponder. A mostani repülés nem volt idáig túl kimerítő, a leghosszabb szakasz Új-Foundlandból az Azori-szigetekig nyolc órát tartott, a következő repülés Magyarországról pedig csak három óra negyvenöt perc lesz Isztambulig.

Eddig egyetlen komoly technikai hiba sem hátráltatta, a gép mindig megbízhatóan működött, hála a nagyon gondos műszaki előkészítésnek. A legforróbb pillanatokat akkor élte át, amikor a nyolcnapos rekordrepülés afrikai szakaszán kiderült, hogy Dzsibutiban kevesebb benzint tettek a hátsó tankokba, Nigerben a kitérő reptéren viszont kifogyott az üzemanyag, ezért ott kellett benzinért leszállnia, Burkina Fasóban, ahol csak átrepülésre volt engedélye, de földi segítséggel ezt is sikerült megoldani, éjjel egykor landoltak és éjjel két óra ötvenkor már repültek is tovább. A nyolc és fél napos rekordrepülést 18 hónapig kellett előkészíteni, hogy minden szakaszra meglegyenek a szükséges engedélyek.

Három világ körüli út, mi jöhet még ezután? – kérdeztem az amerikai pilótahölgytől. Több föld körüli repülés már nem lesz, válaszolta, épp elég munka megírni az eddigi élményeket, aztán kiadni, és újra meg újra megjelenni a találkozókon, beszélgetéseken. Ezek bevétele mind az ALS-alapítványba jut, a repüléseket pedig üzletasszonyként szerzett vagyonából fedezi.

Carol Ann Garrett repüléseiről a http://www.alsworldflight.com weboldalon olvashatunk, ugyanitt rendelhetők meg eddigi és következő könyvei, videói. Amint valahol leszáll, bejelentkezik a Twitteren és a Facebookon is, és egy ügyes program révén pontosan követhető, merre jár éppen, hol szállt le világ körüli útján a floridai pilótahölgy.