Vízangyal legyőzte a tengert!

iho   ·   2015.04.11. 11:15
cim

A Vízangyal elnevezésű Magnus Fusion, a magyar fejlesztésű, 100 lóerős apró gépecske tegnap landolt Ferihegyen, és gurult be az 1-es terminál előterére. Máris készülnek a következő feladatra: a Föld körberepülésére.

– Valósítsd meg az álmaidat, akkor is, ha mindenki bolondnak néz – ezzel a mondattal köszöntötte Hankusz Kálmán fotós-producer az újságírókat, miután csaknem ötven nap elteltével Földi Zoltán pilótával visszatértek a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es termináljára, a Földközi-tenger körüli Magnus Expedícióról. A Fellegvándorok már készülnek a következő megmérettetésre: szeretnék körberepülni a Földet.

Földi Zoltán és Hankusz Kálmán február 19-én indult a magyar fejlesztésű Magnus Fusion repülőgéppel a Földközi-tengert megkerülő expedícióra. Az eredeti terv az volt, hogy egy hónap alatt megteszik a 12 ezer kilométeres távot, de az utazás picit hosszabbra sikerült.

– Nem tudom, hogy azért, mert Vízangyal a gép neve, de mindenhol esett, olyan helyeken is, ahol egyébként soha nem szokott – kezdte Földi Zoltán a budapesti landolást követően. – Egyiptomban a helyiek táncot jártak, annyira örültek a csapadéknak, mi természetesen nem ugráltunk örömünkben, hiszen ezzel sok időt veszítettünk. Nem repültünk mindennap, amikor igen, akkor napi 3-4 órát, összesen pedig 80 órát töltöttünk a levegőben. Ez kevés ahhoz, hogy véleményt tudjak mondani a gépről, kell még egy kis idő, hogy ténylegesen összebarátkozzunk.

Arra a kérdésre, melyik Földközi-tengeri ország tetszett neki leginkább, különös választ adott a pilóta.  - Azért is megérte bevállalni ezt az expedíciót, mert kiderült, hogy Magyarország a legszebb hely a világon – mondta Földi, aki azt is elárulta, mi a következő nagy terve: – Ez most egy bemelegítés volt, ősszel szeretnénk megkerülni a Földet, ami akár ezzel a géppel is lehetséges, kisebb átalakításokkal.

Földi Zoltán útitársa, Hankusz Kálmán több ezer felvételt készített az expedíció során. A videós-producer a túra legkellemetlenebb emlékét idézte fel.

A Vízangyal tengerkerülése

Magnus-kalandok: magyar gép a Holt-tenger felett
Magnus-kalandok: amikor nem engednek leszállni...
Merénylet Tuniszban – biztonságban a Magnus Expedíció
Magnus Expedíció: eltört a kabintető
A Magnus az Alpok felett: fotók!
Ismét egy magyar gép repüli körbe a Földközi-tengert!

– Akadtak nehéz pillanatok, a legrázósabb eset az volt, amikor Olaszország felett előbb megrepedt, majd leszakadt a kabintetőnk. Ennek köszönhetően egy ideig kabrióban érezhettük magunkat, ami félelmetes volt, mivel a vákuum szinte mindent kiszippantott a fülkéből, szerencsére minket nem, mert be voltunk kötve... Kénytelenek voltunk kényszerleszállást végrehajtani a 20 kilométerre fekvő albengai repülőtéren.  Az egyik helyi újságíró megkérdezte tőlünk, hogy féltünk-e? Erre visszakérdeztem: Ő hogyan érezné magát a levegőben 200 kilométer per órás sebességnél, ha a sérült kezéből a vér az arcába csapódna? Pár nap alatt azonban szerelők megjavították a tetőt, és folytathattuk az utunkat. Többségében vannak azonban a szép emlékek, így akár most azonnal belevágnék egy hasonló kalandba.

A Földközi-tengert megkerülő két hős emléktúrájával Bánhidi Antal és Bisits Tibor 82 évvel ezelőtti, hasonló expedíciójának állított emléke – hangzik az expedíció érkezéséről szóló Magnus-összeállítás.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.