Vízre szálló gépek: Fortuna többnyire figyelt rájuk

Egy korábbi cikkünk a Névára leszállt Aeroflot Tu–124-esről meglehetősen nagy visszhangot kapott. Az írásban közöltünk egy fotót egy másik érdekes repülőeseményről is, a képen egy Tu–134-est húznak ki épp valahonnan a vízből: Zsaludek Endre barátunk, az Il–14-est helyreállító csoport vezetője, a kiváló repülőműszaki szakember, típuskönyvek szerzője találta meg a magyarázatot.

A Scramble weboldalán a szovjet gépek eseményeit összefoglaló adatbázis egyik címszavában olvasható rövid esetleírás szerint a gép kísérleti célokat szolgált, és a típus fejlesztése során az elektromos rendszert tesztelték vele. 1972. július 17-én azt kellett lepróbálni, hogy az előírtaknak megfelelően képes-e a vészhelyzeti elektromos rendszer harminchét percen át működni azután, hogy leállnak a generátorok.

A gép már visszatérőben volt a repülőtérre, amikor nemhogy a generátorai, de mindkét hajtóműve leállt, nem valamiféle műszaki hiba következtében, hanem mert a rendes áramszolgáltatás helyreállításakor a pilóták elfelejtették bekapcsolni az üzemanyag-szivattyúkat.

A Tu–134-es ezért rövid vitorlázás után a Kljazma víztározóra szállt le, Seremetyevo közelében. A gép szépen a felszínen maradt és egy vontatóhajó segítségével húzták a partig. A Tu–134-es ezután már nem repült, valamikor 2000 körül bontották szét, addig viszont mentési gyakorlatokra használták.

Az újabb történet kapcsán talán érdemes felidézni más vízre szállásokat is: nem olyan eseteket, amelyek során a repülőgép például tengerbe zuhant, vagy túlfutott a pályán, és ezért került a vízre, hanem amikor az utasszállító személyzete jobb megoldás híján a vízre tette le vagy próbálta letenni a repülőgépet, rendszerint a motorok vagy hajtóművek leállása miatt. És természetesen nem megy eseményszámba a vízre szállás akkor sem, ha erre képes és ennek megfelelően kialakított amfíbia vagy hidroplán hajtja végre.

A leglátványosabb vízre szállást az a US Airways A320-as produkálta, amely La Guardiáról startolt, majd kanadai vadludak csapatával találkozott, ennek következtében mindkét hajtóműve leállt, de „Sully” Sullenberger kapitány gyönyörűen letette a gépet Manhattantől nyugatra a Hudson folyóra. Százötvenöt ember volt a gépen, egy súlyos és 77 könnyű sérültet kellett ellátni, miután mindenkit kimentettek a vízből, majd később a gépet is kiemelték.

2011-ben két Antonov utasszállító is vízre szállt, egy 24-es az Ob folyón, miután kigyulladt az egyik hajtóműve, egy 26-os pedig Gabon partjainál az Atlanti-óceánra. Mindkét esetben az utasok többsége megmenekült. 2005-ben egy légcsavaros-gázturbinás ATR-nek fogyott el az üzemanyaga Szicília partjainál, valamennyi utast sikerült kimenteni a Földközi-tengerből. 2002-ben egy heves trópusi zivatarban a hajtóművekbe ömlő víz és jég miatt némult el a Garuda egyik 737-ese és egy folyóra vitorlázott le Indonéziában, ennek az esetnek egyetlen áldozata volt, egy légiutas-kísérő. Sokkal tragikusabban végződött egy eltérített Ethiopian 767-es esete 1996-ban, de miközben a kifogyott üzemanyag miatt siklásban próbálták a pilóták letenni a gépet a part közelében az Indiai-óceánra, közben dulakodniuk is kellett a gépeltérítőkkel, ezért ez a leszállás nem sikerült, a gép szárnyvéggel ért vizet, majd nagy sebességgel ütközött a hullámoknak és azonnal összetört, itt bizony sok volt a halott.

1970-ben a ma is roppant népszerű karibi reptér, a St. Maarten Princess Juliana előtt szállt vízre egy DC–9-es, mert a nagyon rossz időjárás közepette, többszöri sikertelen megközelítés során elfogyott az üzemanyaga. Hatvanhárom emberből negyvenet sikerült kimenteni, az áldozatok komolyabb arányát itt az okozta, hogy a személyzet nem figyelmeztette az utasokat a vízre szállás előtt, sokan nem voltak bekötve, sőt, volt, aki állt a folyosón.

1962-ben a Flying Tiger egy Super Constellation utasszállítója motorhibák miatt kellett, hogy vízre szálljon, sajnos a szárazföldtől elég messze, Shannontól még 500 mérföldre a háborgó óceánra: huszonhárom utast és a személyzetből öt embert sikerült kimenteni. Ugyancsak motorhibák miatt szállt a Csendes-óceán hullámaira a Pan Am egy még dugattyús Boeing 377-ese, mindenki megmenekült, ugyancsak életben maradtak egy másik Pan Am-gép utasai, amelynek szintén a motorokkal volt problémája Oregon partjainál. 1954: a La Manche-ra szállt le a Swissair Convair CV-240-ese, mert ebből a gépből is kifogyott az üzemanyag, az utasok közül azonban hárman megfulladtak, mert nem tudtak úszni, és ekkor még nem volt kötelező felszerelés a mentőmellény.

Törökország partjainál ugyancsak egy Connie került bajba, az Air France gépének egyik motorja annyira berezonált, hogy le is tört a szárnyról, és a szomszédos motor is leállt, a személyzet túlélte, a harmincnégy utas közül négy halt meg. Különös eset lehetett 1952-ben Ausztráliában, amikor egy de Haviland Drover egyik propellere széttört, egy darabja becsapódott a pilótafülkébe, és egy utas tette vízre a gépet, míg a repülőgépvezető eszméletlenül ült a másik ülésben. Végül 1952-ben egy Pan Am-járat Puerto Rico partjainál volt kénytelen tengeren landolni, az utasok közül ebben a balesetben ötvenketten meghaltak: a vízre szállás utáni pánik hatására ők nem voltak hajlandók elhagyni a gépet, vele együtt süllyedtek el.

Sorozatunk második cikkében arról olvashatnak, mit javasolnak a repülésbiztonsági szakértők, hogyan kell úgy leszállni a tengerre, hogy a gép egyben maradjon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!