2019-ben is gyakran különvonatozhatunk Lillafüreden, Pálházán

iho.hu   ·   2019.01.05. 13:45
eszakerdo2019-400

Csaknem kéttucatnyi programot terveznek az Északerdő Zrt. erdei vasútjai 2019-ben. Minden évszakban változatos, érdekes rendezvényekkel várja az újévben is az utasokat az erdőgazdaság.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton január 19-én indul a rendezvénysorozat, akkor a Zúzmara Expressz közlekedik Mahócára. A Pálházi Állami Erdei Vasút első programja pedig a február 9-i, téli zempléni vonatozás lesz.

A Lillafüredre közlekedő vonatok Miskolc, Dorottya utca végállomásról indulnak, gyakran ezzel a hibridmozdonnyal (fotó: Joó Ferenc)

Akárcsak tavaly, úgy idén is rendeznek majd kisvasúti napot mindkét erdei vasúton. Ismét lesznek szarvasbőgés-hallgató vonatozások, közlekednek fotós szerelvények, és természetesen a Mikulás-programok sem maradnak el.

Az eseménynaptár elérhető az erdőgazdaság honlapján, illetve a LÁEV oldalán is. A rendezvényeken való részvételhez jellemzően előzetes regisztráció szükséges. A társaságnál abban bíznak, hogy 2019-ben is sokan választják majd a kisvasúti programokat.

Az Északerdő kisvasútjainak 2019-es programjai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.