762 tavaly átadott polgári Boeing, új gyártási rekord!

iho   ·   2016.01.08. 08:45
cim5

Megkezdődött a szokásos nagy januári vetélkedő a két nagy repülőgépgyártó között, a győzelmi jelentések sorát a Boeing nyitotta: nyilvánosságra hozta a 2015. negyedik negyedévi termelési jelentését, és persze az éves számait. Ugyancsak nyilvánosságra hozta az amerikai gyártó a 2015-ös rendelésállományt: ez 768 gépet tartalmaz listaáron 112 milliárd 400 millió dollár értékben. És még egy fontos szám: a megrendelt, de még le nem szállított gépek száma 5795.

Ezután az Airbus következik, az előrejelzés szerint az évindító nagy sajtótájékoztató 12-én, vagyis jövő hét keddjén lesz, és ezen fogják várhatóan ismét bejelenteni Toulouse-ban, hogy az Airbus a piacvezető, igaz, nem a kibocsátás, vagyis a gyártás, hanem a megrendelések számai alapján. És az elsőbbség – legalábbis az elmúlt évek gyakorlata ez volt – egyebek mellett meg nevezett vevők viszonylag titokzatos év végi kötései illetve már korábban bejelentett szándéknyilatkozatok decemberben megszaporodó fix rendeléssé váltása révén garantált.

Az év egyik fontos eseménye: kigördült az első MAX

Most lássuk az első forduló eredményeit az óceán másik oldaláról! A Boeing tehát rekord számú polgári repülőgépet adott át, a korábban idénre jósolt 750 körüli helyett 762 példányt. A gyártás dolgában tavaly is az amerikai cég volt a vezető, 723 géppel, de az emelkedés akkor leginkább szembetűnő, ha azt vesszük, hogy nem is olyan régen, 2011-ben még csak 477 volt az évi kibocsátás.

Természetes, hogy a legnagyobb darabszám a keskenytörzsű 737-es gépcsaládé, ebből 495 készült el Rentonban, tízzel több, mint az előző évben. Ugyancsak fontos fejlemény a szélestörzsű szekcióban a 787-esek összeszerelésének felgyorsítása, ez annyit jelent, hogy idén már 135 Dreamlinert tudtak átadni a légitársaságoknak, és ez most már eléggé valószínűvé teszi, hogy a hároméves csúszást ledolgozva 2016-ban az összes eladott gép értéke eléri a fejlesztés költségeit, innentől kezdve termel valójában profitot a Boeing számára a nagyrészt kompozitokból épült, modern, immár két változatban és két helyszínen gyártott típus.

Két változatban és két helyszínen készül a Dreamliner

Ami a további szélestörzsűeket illeti, 98 készült a népszerű 777-esből, még mindig gyártásban van a 767-es, főképp persze a cargo-változat (a FedExnek), és ugyancsak sikerült tizennyolcat elkészíteni a 747-esből, amelynek, némi meglepetésre, a rendelésállománya is gyarapodott néhány példánnyal 2015-ben, vagyis 2016-ban a pesszimista jóslatok ellenére nem áll le ez az everetti gyártósor.

Egyébként érdekesek és árnyalják a képet a katonai repülőgépek gyártásának számai is. Az például, hogy sikerült tizennégy P-8-ast is átadni, azt jelenti, ezeket a gépeket is a rentoni gyártósor teljesítményéhez kell hozzáadni, hiszen a Poseidon tengeri járőr- és tengeralattjáró-vadász a 737-es egyik különleges változata. Vagyis a rentoni egység összesített eredménye már bőven túljár az évi 500 repülőgépen, amihez ráadásul még egy ugyancsak 2015-ben átadott C-40-es, katonai célokra épült 737-es szállítógép és egy (a törököknek átadott), szintén 737-bázisú légtérellenőrző és légi harcálláspont (AEW&C) is hozzá számolandó.

2015-ben véglegesítették a továbbfejlesztett 777-es terveit

A most búcsúzó Boeing Long Beach utolsó évében még öt C-17-es nagyteljesítményű szállítógépet szerelt össze és adott át. Ezen kívül elkészült még huszonhárom új és harmincnyolc újragyártott, modernizált Apache harci helikopter, tizenhat ugyancsak újragyártott és negyvenegy vadonatúj tandem-rotoros Chinook, a kifejezetten harci gépek közül tizenkettő új F-15-ös és harmincöt F/A -18-as gazdagítja a listát.

Ezek a számok tehát nem egyszerűen gépeket jelentenek, hanem realizált bevételt, ami valóban meghatározza egy cég eredményeit. Lehet, hogy a Boeing egyik vezetőjének kijelentése kissé cinikusan hangzik elsőre, de tény, az amerikaiak nem repülőgépeket termelnek, hanem profitot. Ami amúgy egy részvénytársaság esetében valóban kötelező, ezért vették meg a részvényeit.

A 747-es történetének vége felé jár, de még vagy húsz példányt le kell gyártani belőle

Megfordítva: lehet bármilyen nagyszerű és diadalittas egy aviatikai óriáscég termelési jelentése, ha a gyártás nem gazdaságos, ha egyes fontos termékei ugyan pörögnek a piacon, de valamilyen okból veszteségesek. Ezügyben a teljes képet január vége felé láthatjuk majd, legalábbis a Boeing esetében, mert a Chicago központú vállalatóriás akkorra adja majd ki 2015-ös pénzügyi jelentését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek