Helyközi vonal az OMSI-hoz

iho/vasút   ·   2011.07.20. 18:00

A fiktív vonal Németországban játszódik, két fővonal mellett több betétjárat is található rajta. A 172-es számú járat ismerős lehet az OMSI rajongóinak, hiszen több bétaváltozata már játszható volt. A vonal Dulm és Giersleben városokat, illetve több kisebb települést köt össze. A vonalon mindent megkapunk, ami jellemző egy helyközi vonalra, főútról betérést a zsákfaluba, majd vissza és tovább a következő betérés helyszínére. A 172-esen 35 perc a menetidő, amely viszonylag kényelmesen teljesíthető lenne, ha nem jönne elő néhány jellemző hiba.

Dulm autóbuszállomás. A végállomásokon és a fontosabb megállókban utastájékoztató is található

Nem egyszerű járatokról van szó. Néhány kanyarban szükség lesz a vezetési tudásunkra

Rövid kitérő után haladunk tovább a főúton. A pályán az útbaigazító nyilak természetesen működnek

Pusztából sincs hiány

A településeket szépen kidolgozták

A balra kanyarodással pár többször foglalkoztunk, ha nincs külön kanyarodó sáv, akkor a szemből érkező autók miatt nem tud a sor elején álló kocsi befordulni. Utóbbi igen komoly torlódásokat tud okozni, amely sajnos végigkíséri ezt a pályát is. Utóbbin a forgalom csökkentésével tudunk javítani. Giersleben vasútállomásról indul egy új vonal, amelyet 12-esre számoztak, a 172-essel ellentétben – ahol nagyobb városokat is találunk – kis településeken vezethetünk, 45 perc hosszban. Utóbbi menetidő szintén sok bizonyos időszakokban, de torlódások itt is előfordulnak. A két fővonalhoz tartozik egy-egy betétjárat is: a 172-est a 64-es felezi be, amely Dulm és Wellerweg között ingázik, míg a 12-es betétjárata a 82-es. A betétjáratok általában fél óránként, míg az alapjáratok óránként járnak két-két kocsival.

Méretes torlódás, a menetidőbe ezeket nagyjából beleszámolták. Így komolyabb késés nélkül teljesíthetjük az utunkat

A kiváló pálya mellett még egy újdonság érkezett az Omsihoz, a régóta várt Mercedes O405 N2. A Németországban igen elterjedt alacsonypadlós busz nem sikerült a legfényesebben. A legszembetűnőbb textúrázási hibák mellett nem volt a buszon visszapillantó-tükör, de a vezetőfülkében sem található pénztárgép, így visszaadni nem tudunk. Igen feltűnő hiba, hogy a sebességváltó gombsora felett Voith kiírás látható, de a buszban ZF váltó dolgozik. Mindezek mellett a busszal fizikálisan nincs gond, remekül lehet vezetni, de a kiadással talán még várhattak volna. A járműhöz rövidesen több átfestés készült, a textúrázási hibákígy kevésbé feltűnők, legalább kinézetre rendben van a busz. A buszhoz elkészítették a visszapillantó-tükröt is, így már rendesen használhatjuk a buszt.

A Mercedes kinézete még így sem tökéletes

Minimál műszerfal, de a legfontosabb gombok animáltak

Jegyet tudunk kiadni, de visszaadni nem

Az IBIS és a kijelzők működnek, használatukhoz az SD202-es könyvtárából másoljuk át a .hof fájlokat

Az utasok mind a három ajtót használják

Kapcsolódó hírek

Vasút

Építsen vasutat innen!

iho/vasút   ·   2016.01.17. 11:15

Nyugodtan hívhatjuk az írásunkban szereplő weboldalt a Trainz tüzéptelepének. Minden van ugyanis, szépen, rendezetten. Csak győzzék kipróbálni a rengeteg kiegészítőt!

Vasút

Itt az új őrület: Mini Metro

Berky Dénes   ·   2014.03.13. 07:45
A legújabb internetes játék főleg a közlekedésrajongóknak kedvez. A lényege minél nagyobb metróhálózatot építeni.