A burkolással kapcsolatos munkálatokat megkönnyítő csempevágó

iho   ·   2020.02.10. 04:43

A cikkben bemutatjuk a csempevágók használatát, egyúttal az alkalmazásuk előnyeire is felhívjuk a figyelmet.

Miért van szükség egyáltalán a csempék vágására?

Amikor a burkolásra szánt célterületet kellőképpen előkészítettük, a ragasztáshoz alkalmazni kívánt anyagot is készre kevertük, akkor az egyes csempelapokat kell szép egyenletesen illesztenünk egymás mellé.

A komplikáció ott kezdődik, amikor az egyes lapok nem mindenhol passzolnak a célterülethez. Vagy túlságosan hosszúnak, esetleg rövidnek bizonyul maga a csempe, ezért méretre kell igazítani. Mindezt lehetőség szerint úgy érdemes kivitelezni, hogy csak minimális anyagveszteséggel kelljen számolni.

Pontosan itt jön képbe a csempevágó szerkezet, amelyet kifejezetten erre a célra terveztek és gyártottak le.

Így könnyítheti meg az életünket egy praktikus csempevágó

Ahogy arra már az első bekezdésben is utaltunk, a felhasználni kívánt csempelapok méretre igazítása során a hajszálpontos vágásnak és a precizitásnak kiemelt jelentősége van. A csempevágók kialakítása tökéletesen illeszkedik ezekhez a törekvésekhez, vagyis sok esetben lézervezetővel, illetve egyéb vízszintes jelölővel segíti a munkánk pontosságát.

A másik kihagyhatatlan szempont a csempelapok méretre szabása kapcsán a gyorsaság. Amennyiben komolyabb kiterjedésű felület burkolásáról beszélünk, akkor egyszerűen nem fér bele a nagy időveszteség a vágással kapcsolatos pepecselés miatt.

Egy praktikus csempevágót alkalmazva a jelölést követően pillanatok alatt el is tudjuk vágni az adott lapot, aztán pedig haladhatunk szépen tovább a dolgunkkal.

A csempevágó használata a gyakorlatban

Hogyha a vágási mechanizmust és a kezelés módját vesszük alapul, akkor többféle változatban tudjuk beszerezni a számunkra leginkább szimpatikus csempevágót. Húzókaros modelleknél a vágáshoz magunk felé kell húzni a kart, míg a tolólapos verziónál értelemszerűen toló mozdulat szükséges a vágáshoz.

A csempevágó szerkezet alapját egy stabil munkalap adja, amire a vágni kívánt csempét rá tudjuk helyezni. Pontosan ehhez a felülethez csatlakozik maga a vágó él, amely pillanatok alatt méretre is szabja a burkoláshoz használni kívánt anyagot.

Méretüket tekintve léteznek kézi, illetve asztali csempevágók is. Előbbiek számítanak a mobilabb eszközöknek, amelyet a munkaállomáson magunk mellett tartva néhány másodperc alatt végezhetünk a vágással. Az asztali változatok sokkal inkább a nagyméretű lapok méretre igazításához használatosak.

(x)

Kapcsolódó hírek