A Gerle nem Túzok! Egy régi-új repülőgép ünnepe

Az ejtőernyőselyem a magasba emelkedik, és alóla kitolják a szépséges kétfedelűt, hogy az is majd a magasba emelkedjék: sokan voltunk a budaörsi ünnepségen, akik korábban láttuk már ezt a gépet, mégis élmény volt a „leleplezés”. Mert nagyon igaza van a Goldtimeresekenek: igen, egy ilyen pillanat, amikor egy ilyen alkotás valóban elkészül, az legyen valóban ünnepe a magyar aviatikának, sőt, legyen ünnep azon is túl.

A Gerle bemutatója tehát a budaörsi hangárban kezdődött, íme a gép előtt felsorakozott Goldtimer-csapat:

A képen balró jobbra: Révy Laci bácsi, a famunkák királya, beleértve a légcsavarokat, Váradi László, több replika atyja, aki most Akáron épp egy Levente oktatógépet készít, ifjabb Bobák György, a Goldtimer egyik kulcsfigurája, a régi gépek megszállottja, szerelő, Hajdú Károly, aki kitalálta és megteremtette az alapítványt, Krauth Péter, a neves közforgalmi és kisgépes pilóta, az egyik berepülője a gépnek, Muhi Béla, a motorok mestere, hajózóban Rohács Tamás, a fiatal főpilóta, akivel berepülőként legutóbb a GENPRO műrepülőgép kapcsán találkozhattak olvasóink, középen pedig Sajtos Zoltán, az Aeromagazin főszerkesztője, a Goldtimer kuratóriumi elnöke és pilótája, most mint ceremónia-mester.

Következett három, remekbeszabottan rövid és tartalmas kis beszéd. Hajdú Károly, ismertebb nevén Fedő, a Goldtimer alapítója a csapat eddigi történetét foglalta össze, természetesen elsősorban gépekben: hogyan hoztak rendbe olyan öreg csodamasinákat, mint a Po-2-es, a Kánya, a Gerle és a Li-2-es, az eddigi legnagyobb munkájuk, a klasszikus csillagmotoros utasszállító.

Sajtos Zoli a Gerle tervezőjének és első pilótájának, Bánhidi Antalnak az életútját vázolta, beleértve a garázsban készült kölyökkori gépet, ami nem fért ki az ajtón, aztán a Szamos átúszását, hogy Magyarországra jusson, a csatlakozást a Műegyetemi Sportegyesülethez, az 5000 kilométeres túrát a 18(!) lóerős kisgéppel, a Rómával, aztán a saját konstrukciókat, amelyek közül a Gerle azért épült csak tíz példányban, mert „túl jól sikerült” ahhoz, hogy iskolagép legyen.

Viszont a 13-as jelűvel Bánhidi és navigátora, Bisits Tibor körberepülte a Földközi-tengert, ami 1933-ban nem volt épp kis teljesítmény. Bánhidi részt vett a magyar óceánrepülők, Endresszék Lockheed Siriusának kiválasztásában és a repülés előkészítésében, aztán hatalmas légiutakat tett Dél-Amerika fölött, hogy feltérképezzék a lakatlan területeket.

A II. világháborúban Fiat CR-32-es vadászgépen lett harci pilóta, majd Junkers Ju-52-es szállítógépeket vezetett, nevéhez fűződik az a bravúros berepülés, amelynek során a bekerített Budapestről hozott ki sérülteket (miután leszállt a lóversenypályán!).

Bánhidi, illetve ahogy hívta akkoriban a repülőtársadalom, Tóni bácsi még megérhette, hogy elkészült a Gerle replikája, de amint meglátta, azt mondta, ez nem Gerle, hanem Túzok. Hogy miért, és hogy miképp lett Túzokból ismét Gerle, azt a Goldtimer főpilótája, Rohács Tamás mesélte el, aki egyben a gép berepülését is végezte Krauth Péterrel együtt.

Mint Tomi elmondta, a hosszú ideig, 1980-tól 89-ig tartó replika-építés eredménye egy az eredetihez képest jóval nehezebb gép lett, aminek ráadásul a sárkánya is erősen megváltozott, a nagyobb (fekvőhengeres Lycoming) motor kedvéért kiszélesített orr-rész leárnyékolta a farokrész kormányfelületeit. Repülőtulajdonságai emiatt alaposan megváltoztak, és nem a javukra…

2014-ig a gép múzeumban pihent, onnan hozták ki és kezdték újjáépíteni a Goldtimeresek. helyreállították az eredeti szerkezetet és egy kisebb, autentikusabb, (lógóhengeres) Walter Minor motort szereltek be. Sikerült végrehajtani tavasz óta a berepülési programot, elkészült a légiüzemeltetési kézikönyv, amelyben sokminden más mellett rögzítették a különböző műrepülő figurákhoz tartozó sebességeket, a végrehajtás mikéntjét. Jelenleg egy átmeneti jellegű, úgynevezett „permit to fly” birtokában repül, de heteken belül meglesz a teljes körű hatósági engedély.

A rengeteg más változásnak, rengeteg munkának az eredményeképp, Tamás nyugodt szívvel jelenthette ki a ceremónia közönségének: most már úgy is néz ki, és úgy is repül a Gerle, mint az eredeti.

Amit aztán néhány perc elteltével, és azután, hogy Muhi Béla lemotorozta a gépet, a nagyközönség is érzékelhetett. December elején tanúi lehettünk az első felszállásnak, de akkor Rohács Tamás előre jelezte, hogy az első repülés nem szolgálhat másra, mint arra, hogy a gép alapvető funkcióit, kormányozhatóságát felmérje, áprilistól lehetett aztán mindent finomítani, „belőni”.

De Tamás már akkor, a téli leszállás után azt mondta, hogy a gép „szeretett volna már műrepülni”. No, most aztán műrepülhetett. Igaz, ezügyben mindenkinek némi türelmet kellett tanúsítania, amíg a főpilóta felkapaszkodott vele 1200 méter magasra.

A Gerle már nem Túzok, de nem is Mai Csirke, a motorja nem olyan hatalmasan erős, mint a mostanság látható műrepülő csodáké, nincs könnyű kompozitokból és fémekből. A figurák lerepülésekor több magasságot veszít, vagyis mindeme okból magasabban is kell elkezdenie a programot, és maga a program sem hasonlít egy mostani versenynek mondjuk a kötelezőjéhez, tele vadul dobott figurákkal.

Nem, amit a Gerle és Rohács Tomi bemutatott, az pontosan olyan autentikus volt, mint maga a gép: a harmincas évek műrepülése. Ami persze a maga módján épp olyan látványos, ha szépen repülik.

Sőt, merem állítani, a dugók, loopingok, leborítások, ahogy a gyönyörű barna törzs és a két fehérre festett szárny rajzolta a figurákat az égre, volt olyan minőségi élmény, mint egy-egy mostani műrepülő show. Ráadásul egész más volt a zenéje is a Walter Minornak, mint a mai Lycomingoké.

Amikor aztán a gép már földközelben mutatott be príma áthúzásokat és fordulókat, az aztán remek betetőzése és egyben fináléja volt a ceremóniának. Méltán fogadta taps a beguruló Gerlét és pilótáját, akihez aztán már nem is nagyon lehetett közel férkőzni a sok kamera és mikrofon miatt.

Voltak szerencsések, akik egy nagy izgalmak közt megejtett sorsolás révén a maguk módján tovább ünnepelhettek, mert  lehetőséget kaptak egy-egy repülésre a Kányával vagy a Po-2-essel. Sokak meglepetésére szerkesztőségünk is a szerencsés nyertesek közé került, de mivel ilyenkor a szerkesztőnek sajnos mihamarabb a gépénél (mármint a számítógépnél) a helye, ezért ezt a lehetőséget most átmenetileg portálunk egyik cikkírója, Fehér Balázs kapta meg, az ő budaörsi látképével zárjuk a beszámolót: igéretek szerint, és persze erről is beszámolunk, megfelelő időben az iho/repülés rovatvezetője is repülni fog (Po-2-essel).

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!