A hálózatok ereje jelszóval roadshow-zik a száznegyven éves HHLA

iho.hu   ·   2025.05.15. 09:00
_hhla_

A kampány középpontjában egy kék, a hamburgi központú logisztikai csoport kereskedelmi hálózatainak fontosságát szimbolizáló konténer áll.

HHLA, azaz Hamburger Hafen und Logistik AG – a névelődöket is beleérte a cég ugyan fennállásának 140. évfordulóját ünnepli, maga a hamburgi kikötő ennél jóval korosabb: 836 éves. Nem véletlenül mutatták be az Elba kikötői tölcsértorkolatában felállított színpadon az említett kék konténert, ami időközben meg is kezdte európai körútját. Vasúton és közúton szeli majd át a kontinenst, és eljut a HHLA olyan kipróbált regionális központjaiba is, mint Prága, Budapest, Tallinn, Trieszt és más csomópontok.

„Száz negyven éve alakítjuk az európai logisztikát. Az annak idején Hamburgban, az Elba partján létrejött Speicherstadtból (magyarul: Raktárváros. A szerk.) indulva a HHLA mára az európai áruforgalom kulcsszereplőjévé lépett elő. Nap, mint nap embereket, piacokat és vállalatokat kötünk össze – határokon átnyúlóan.” – méltatta a tizennégy évtizedes fejlődést Angela Titzrath, a HHLA igazgatótanácsának elnöke.

A HHLA Európa egyik legösszetettebb logisztikai hálózatát működteti. A hamburgi, tallinni, trieszti és odesszai kikötői terminálokkal, valamint a vasúti és intermodális szolgáltatásokat nyújtó leányvállalata, a Metrans több mint húsz szárazföldi termináljával a cégcsoport hatékony és fenntartható módon köti össze a gazdasági központokat. Hamburg a központi átrakópont: minden második szárazföldi konténer vasúton érkezik meg, vagy indul el a kikötőből.

A roadshow egész nyáron tart, a konténer majd csak szeptemberben tér vissza Hamburgba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.