A Nagy-Hideg-hegyi után itt a kékesi libegő terve

iho/vasút   ·   2018.01.03. 18:45
kekes_felvono_sieles_sport_kislid

Elérhető közelségbe került, hogy megépüljön a libegő a Kékesre, miután az idén elkészül a térség turisztikai fejlesztési terve – írja a Világgazdaság az M1 aktuális csatorna kedd délutáni Híradója alapján.

A cikk idézi Horváth Lászlót, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, aki arról beszélt, hogy az óév végén kormányzati döntés született arról, hogy kiemelt turisztika fejlesztési térséggé váljon a Mátra és a Bükk. A  politikus szerint: „egy félévszázados álom valósulhat meg”. Ennek keretében egy négyévszakos (Vivaldi!-) libegő megvalósítását tervezik Mátraháza és a Kékes között, amely télen kiemelten a síelőket, szánkózókat, míg a többi évszakban a kerékpárosokat, kirándulókat, természetjárókat szolgálja.

A hirado.hu a képviselőre hivatkozva azt írta: a kormány a múlt év végén határozott arról, hogy az illetékes szervek a Kékestető turisztikai és sportcélú fejlesztésére vonatkozó részletes terveket 2018 első felében terjesszék a kormány elé. Állítólag több évtizede létező terv, hogy libegő épüljön a Kékesre.

Mindezek alapján már kezd kirakzolódni, mi is a sportcélú fejlesztés. A nehézkes hegymászás helyett géperejű szerkezet röpíti a friss levegőre vágyókat a csúcs felé, ott szippantás, kaja, majd ujból repülés a lenti parkoló felé.

A cikk szerint a fejlesztéshez kapcsolódóan szeretnék csökkenteni a környezeti terhelést, hiszen a libegőnek köszönhetően csökkenne a járműforgalom, Mátraházán bővítenék a parkolási lehetőségeket. Kékestető környékén is jelentős megújulásra lehet majd számítani, hiszen új közösségi és egyéb szolgáltatóterek jöhetnek létre, mint például játszótér, kardiópálya. A népszerű tv-torony használaton kívüli, üzemi területeinek is turisztikai funkciókat szánnak – írta a hirado.hu.

Megjegyzendő, hogy a libegőnél olcsóbb és már régóta kézenfekvő módja is van a környezeti terhelés csökkentésének: egy behajtani tilos tábla a kékestetői bekötőút mátraházai elágazásánál. Sehol sincsen ugyanis kőbe vésve, hogy hazánk legmagasabb hegycsúcsa autóval is megközelíthető kell, hogy legyen. Kékestető elsősorban alapos rendrakást igényelne, bódétlanítást, szemétszedést, rehabilitációt – és csak ezek után, legutolsó sorban kellene azon gondolkodni, hogyan jusson oda a jelenleginél több ember.

A Kékesen elfogyott a hely (forrás: idokep.hu)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek