A reptér, ahol nincs illeték

Veréczi Frick Zsuzsa   ·   2013.05.30. 17:30
tuzla

Május 29-én este a bosznia-hercegovinai Tuzlában leszáltt a Wizz Air első menetrendszerinti járata Malmőből, 129 utassal a fedélzetén. A légitársaság további járatokat indít június 15-én Bázelba és 17-én Göteborgba.

„Ez történelmi pillanat mind a repülőtér, mind Tuzla Kanton életében. Miután valamennyi feltételnek: állami, föderációs, kantonális, megfeleltünk, a Wizz Air légitársaságban megtaláltuk az első komoly partnert, akiknek segítségével fejleszteni tudjuk a repülőtér légiforgalmát. Közvetlen összeköttetést tudunk biztosítani Nyugat-Európával, ami mind a turizmus, mind a befektetők számára kedvező”- mondta Enver Jukanovics, a repülőtér igazgatója.

A járat és a légitársaság megjelenésének jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első leszállásnál jelen volt Enver Bijedics föderációs közlekedési miniszter, Sead Csausevics, Tuzla Kanton miniszterelnöke és Senaid Hadzsics Tuzla Kanton kereskedelmi, turisztikai és közlekedési minisztere is.

A Föderáció minisztere a repülőtér igazgatójával együtt személyesen üdvözölte a gépről leszálló utasokat és elmondta, hogy Bosznia-Hercegovina kormánya és a minisztérium eltörölték a repülőtéri illetéket. Ezzel segíteni szeretnék a tuzlai nemzetközi repülőteret, hogy alacsonyabb költségeket tudjon kiajánlani, és a Wizz Airhez hasonló további légitársaságokat tudjon fogadni.

Kapcsolódó hírek