A reptér túl messze volt: kényszerleszállás, és az igazi történet

A KBSZ tényszerű jelentése

2017. május 20. A HA-SUV lajstromjelű, DA40-es típusú légijármű Tökölről Pápára tervezett útvonalrepülése során Balatongyörök térségében motorhiba miatt kényszerhelyzetet jelentett, és a használaton kívüli tapolcai repülőtéren leszállt. A repülőgépen a pilótán kívül két utas tartózkodott. Személyi sérülés nem történt, a légijárműben anyagi kár nem keletkezett. Az eseményt a KBSZ vizsgálja.

No de ami a rövid jelentés mögött megbújik, az egy izgalmas, és mondhatjuk nyugodtan, szép történet. Ugye úgy szól a régi mondás, hogy a gép orrán a légcsavar nem más, mint egy nagy ventilátor, az hűti a pilótát, mert ha nem forog rendesen, a pilóta izzadni kezd... Egy jól végződő kényszerleszállás, két repülőgép-vezető meg egy irányító összjátéka. Lássuk, hogyan mesélik a történteket a pilóta-főszereplők!

– A Puma Rallyn vettünk részt, amelyen húsz gép startolt el. Három útvonalat tettek össze, a movitoknak, a közepes sebességűeknek, és a nagysebességűeknek. Én a nagysebességű gépekhez tartoztam, és a mi útvonalunk a tököli start után Puszta VOR fölött vezetett el Tihany magasságáig, érintve Tabot, Kerekit, Balatongyörököt és Pápa repülőtér lett volna a leszállás. Az én utam Balatongyörök után a tapolcai katonai repülőtérnél ért véget. Motorteljesítmény-csökkenés, rángatás, és olajnyomás-probléma jelentkezett, ami miatt nem tudtam a repülési szintemet tartani.

– Milyen magasan voltál akkor éppen?

– Olyan 1700-2000 láb között. Balatongyörökön a kilátóba kivitték a még élő Puma vadászpilótákat, és három géppel tiszteletkört tettünk volna a kilátó felett. Az első kört meg is tettük, amikor nekem visszaemelkedés közben elkezdett remegni a motor, egyenetlen lett a járása, és nem pörögte ki magát, nem tudtam kétezres fordulat fölé emelni, és igen intenzív merülésben tudtam csak tovább siklani a motor gyengesége miatt.

– Ilyenkor a reflex az, hogy leszállóhelyet kell keresni.

– Igen, ez annyira nem lepett meg, masszív vitorlázó előéletem miatt ebben a helyzetben pánik nem volt, és az utasaim is nagyon nyugodtan viselték a dolgot. Nagyon gyorsan kellett dönteni, hátam mögött a Balaton, előttem pedig a Badacsonyi hegyek. Mivel a frekvencián sokan voltak és nagy volt a zűrzavar, nem tudtam rendesen kommunikálni velük, így azonnali vészhelyzetet, Mayday-t jelentettem, és kérdeztem, merre tudnak leszállópontokat. Meg is mondták, hogy a legközelebbi Sármellék, a másik Pápa, egyértelmű volt, hogy odáig abból a magasságból nem érek el. Egy lapos terület felé vezettem ki a gépet, amikor mondták, hogy előttem van egy volt szovjet repülőtér, és itt jött a nagyon kellemes meglepetés. Nem is vettem észre a repülőteret, csak egy hatalmas gazdátlan mezőt láttam, amin magas növényzet volt, az elején bokrokkal. De nem azonosítottam be, hogy az a repülőtér.

Akkor Talabos Gabi, akivel egyébként közel repültünk egymáshoz, ő a HA-JAJ lajstromjelű Jak-18-assal, megtette azt a hatalmas nagy szívességet, hogy amikor látta, hogy baj van, magától szépen szólt nekem, hogy elém megy és megnézi a területet. Nagyon rágyorsított: amíg én merültem, addig ő kétszer végigment a terület fölött, először befordult, tett még egy kört, és mondta, ha látod, hogyan mentem át, akkor gyere ezen a nyomvonalon; vagy nagyon rövidre tedd le, mert ahol most vagyok, ott volt egy árok, és akkor előtte állj meg, vagy az árok után tedd le, és akkor hosszabban tudsz menni. Szerencsére, tudtam a gépet úgy irányítani, hogy ne kelljen túl rövidre menni a terepen, hanem szépen be tudtam siklani, így aztán minden atrocitás nélkül szépen tudtunk landolni. Utasaim sem estek pánikba, a gépem is egybe maradt, és mindenki épségben megúszta ezt a vészhelyzetet.

– Gondolom, Talabos még figyelte, hogy mi történik?

Természetesen, Gabi addig tett egy fél kört, és amikor már a földön voltam, megköszöntem neki, de ő mondta, megvárja, míg megállunk. Nyilván ezt azért mondta, mert az a volt reptér nem egy pingpongasztal: régóta elhagyatott, majd egy méteres növényzet, vastagabb, vékonyabb, jó terep a vitorlázóknak, de egy futós repülőgépnek azért gödrös.

– Tehát akár el is akadhattál volna benne.

– Igen, az mindenféleképpen benne volt, hogy a futó elakad, megpróbáltam a legprecízebben, a lehető legkisebb sebességgel a gépet odatenni, hogy minél kevesebb legyen a kockázata annak, hogy a gép átvágódik. De a Gabi megtette ezt, és amíg meg nem álltam, addig ott volt. Úgyhogy ezúton is nagy köszönet neki.

– És aztán ő repült tovább, és folytatta az utat.

– Igen, aztán másnap megvártuk egymást és a nagy izgalmat leöblítettük. Mikor visszaértünk megköszöntem neki, hogy segített, ő azt mondta: marha jól csináltad, tök jól megoldottad, a lényeg az, hogy most tudunk róla beszélni, és nem vérrel írt történeteket kell kutatni. A maga nagyon nagy szerénységével.

Végül is a vészhelyzet teljesen pozitív megoldással zárult, az emberéleteket és a gépet is sikerült megóvni. Ennél pozitívabb dolgot egy vészhelyzetben nem lehet elképzelni. Tóth Gézát is kiemelném, akivel nagyon sokat repülök együtt, ő volt a légiirányító, aki nagyon rövid, tömör tájékoztató adatokat tudott mondani, és a többieket pedig, akik nem nagyon akarták a Maydayt tudomásul venni, a négy-öt társamat csendre intette, így tudtunk a frekvencián úgy kommunikálni, hogy nagyon értékes és rövid infócserék megtörténtek. Ez volt a záloga annak, hogy ennyire sikeres a helyzet megoldása. A gépet, amit a Pannon Airtől bérlem, szétszedtük, visszavittük Tökölre, remélhetőleg a vizsgálat lezártával majd repülhetünk vele tovább.

– Balatongyöröknél hallottuk a rádióban, hogy Attila Mayday-t jelentett, tőlünk olyan három percre volt, beszúrtuk a gázt, odamentünk, és kerestünk neki egy terepet.

– Te ismerted ezt a tapolcai repteret?

– Nem. Rengeteg keresztbe nyom volt össze-vissza rajta, egy gazdátlan legelő benyomását keltette. Alacsonyra mentünk, áthúztam a placc fölött, kiválasztottam, hogy én hova szállnék, ha nekem kéne leszállni, csak ugye ő közben folyamatosan süllyedt, mondtam neki, hova tervezném a leszállást, úgy is csinálta, aztán szépen egészben maradt minden, úgyhogy jól sikerült. Elmondtam, hogy én mit csinálnék, az jó, ha más is megerősíti, hogy az úgy jó lesz.

– Nemcsak elmondtad, hanem meg is mutattad, és mégiscsak te voltál, aki erre így reagáltál.

– Nem tudom, hogy volt-e közelebb gép hozzá, de én értem oda elsőnek. Ilyenkor nem jó, ha még másik három gép is odajön, mert még egymásra is kell figyelni, össze-vissza mindenki ötletel. Persze, azért egy terepre szállás motoros géppel más, ez nem vitorla, sokkal nagyobb sebességgel ér földet, hárman voltak benne,  egy vitorla földetérési sebessége 70 kilométer/óra, ez meg százhúsz alatt három személlyel biztos nem ért földet. És a tömege is nagyobb, nyilván hosszabbat gurul, tehát nagyobb a rizikója mint vitorlával a terepre szállás, pláne ha van egy árok, hogy ne adj isten átvágódjon.

– Nem gondolkodtál, hogy ez most veszélyes vagy nem.

– Részünkre semmi veszélye nem volt. A veszély az volt, hogy csőgázon mentünk odáig, hogy időben odaérjünk. Kikormoltuk a kis Jakot.

Ez a világ legtermészetesebb dolga, mint a hajózásban, vagy ha egy balesetet látsz az úton, akkor az ember megáll, hogy segítsen. Talán annyi, hogy valószínűleg van némi tapasztalatom a kisgépes repülésben, ez valószínűleg megnyugtatóan hatott Attilára, hogy én segítek neki. Semmi nagy dolog nem volt benne. Nem kellett átverekedni a viharfelhőn, semmi olyasmi nem volt, hogy a hősies pilóta acélos tekintettel szúrja a gázt.

Talabos amúgy a Magyar Polgári Repülésért Érdemérem kitüntetettje, a Tököli repülőtér igazgatója, a magyar motoros műrepülő keret edzője, stb, stb... A hazai repülővilágnak pedig: „a” Talab.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!