A sárkányos és rajzművész; Hemi, Hemmert László, 1953–2018

A magyar repülés, sportrepülés egyik legkülönösebb és legkedvesebb alakja távozott néhány napja közülünk. Nem ismertem bárkit, aki ne szerette volna Hemmert Lászlót, és akit hidegen hagyott volna humora, akár a társaságában, akár egyedülálló repülő karikatúrái formájában. Önjellemzéseként ezt írta a közösségi portálon: hangulatfestő-mázoló, javíthatatlan kékmadárkergető.

Valamikor az iho/repülés indulásakor szó volt róla, hogy összehozunk egy jó kis anyagot a rajzaiból, írásaiból, aztán valahogy mégsem jött össze, most persze következhet a szerkesztő lelkiismeret-furdalása. És néhány remek rajz meg egy kiváló novellarészlet közlése, ami egyben érdekes dokumentuma a sárkányrepülés honi hajnalának. De először is a jóbarát írása.

Azt mondanám: normális sose volt, mert annyi segítőkészség, önfeláldozás, mások iránti elkötelezettség, amiről őt mindannyian ismerjük, szinte már nem is normális.

Nekem csak egy rádiómagnót javított meg, és egy elektromos fúrógéphez készített töltőt, de pontosan tudom, hány ezer ilyen kérést teljesített... Csak elsusogtad, mivel mi a problémád, ő máris lecsapott rá, hogy megoldja. És megtette. Ha kérdezted, mivel tartozol, röhögve vállon csapkodott: „na ne hülyéskedj!” Elképzelni se tudta, hogy repülőbarátai fizessenek neki azért, amit tiszta szívből értük tett.

Az volt az élete, hogy másokon segítsen, mert nagyon tehetségesen kezelte az elektromos dolgokat. Mintha csak másodlagos lenne, pedig nem az: klassz sárkányrepülő pilóta is volt... Igazi szárnyas ember, aki az összes többi szárnyas ember iránt örökre elkötelezte magát.

Grafikusművészként ezernyi rajzzal örvendeztetett meg mindenkit, pólókra, könyvekbe, akárhová szívesen rajzolt. Ilyen téren ötletei kifogyhatatlanok voltak. Fotósnak is kiváló volt. Igazi művészember. (Filozófusnak nem lett volna jó, mert azok kritizálnak is, ő viszont soha.)

Sajnos, már a tizenévvel ezelőtti, Cipruson bekövetkezett agyvérzése miatt – engem is felhívott onnan – sejtettem, hogy nem lesz fáklyásmenet a további élete. Imádta a fiát, Lackót, de távol került tőle. Egy időre annyira összeszedte magát, hogy elmesélte: biciklivel elkerekezett csomó kilométert, hogy meglátogassa a fiát vidéken. Nem akarta feladni tevékeny életét semmiképp.

Voltak rossz periódusai – reménytelenség, kilátástalanság –, sokat beszéltünk, próbáltam lelket önteni belé. Egy darabig úgy látszott, sikerült is. Mikor utoljára szót váltottunk, még a „felmenő” ágban volt. Ötletekkel tele, mint mindig. Habár... A racionalitás hiányát érezni lehetett.

Amikor beütött a krach, nagyon sokan próbáltunk neki helyet keresni, ahol állandó felügyelet alatt élhet. Sikerült. Saska Gyöngyi volt az ő „angyala”, aki mindvégig kézben tartotta a sorsát az utolsó percig. Oly odaadást, szeretetet, törődést biztosított neki, amilyet Hemi nekünk, mindvégig, amíg tudott. S amit bőven kiérdemelt.

Sok évig volt munkatársam a repülőszövetségben, örökvidám arcát naponta láttam. Ha problémás telefonom adódott, hozzá kapcsoltam, tudva, hogy türelmesen, tiszta jószándékkal el fogja rendezni (bocs, Hemi! kihasználtalak!).

Nagyon fáj ez. A másik oldalról nézve meg hálás vagyok, hogy szenvedései véget értek. Nagyon nehéz élete volt, tudom, sokat láttam belőle. Nem szabad ennyire jónak lenni, mert a világ kihasznál, nem becsül, a csapások elviselésére egy ennyire gyengéd, jó lélek nem tud felkészülni.

Dani, a fiam tízéves korában „beleszeretett” Hemibe. Nyilván apahiánya miatt. Repülőtereken sokszor találkoztunk. Hemi azt ígérte, majd épít neki egy repülőgépet (az örök idealista!). Én csak azt láttam egy nap, hogy Dani hazajött egy futókerékkel. Kibicajozott Budaörsre, beszerezte, zubbonya alá dugva hazahozta. Jó nagy kerék volt, több kilós. Hemi tudja majd használni, mondta. El se akartam képzelni, hogy tekert ki a reptérig, hogy jött haza... Ez volt Hemi varázsa. Akkor nagyon megrémített, azóta sikerült megértenem.

Drága Hemikém, a te jóságod, az egész világgal nem szemben, hanem azért mutatott nyitottságod, mindenkit átölelő szereteted példa lehet, és én biztos nem felejtem el soha. Mint ahogy senki, aki ismert.

Engem „ezüstszeműnek” hívtál... Köszönöm. Hiányozni fogsz!

Hemmert László 1953–2018. Béke poraidra! Találkozunk odafent, csodás társaságod lesz, ígérem!

Részlet Hemmert László „Fakerék” című írásából: hogy is kezdődött ez az egész?

...Annak idején, amikor még a por is felfelé szállt a kifogyhatatlan termikektől, mindannyiunk Hármashatárhegyét új bolondság kezdte ellepni. Mindenféle csövekből, kerítésdrótból, madzagokból, no meg melegházi nylonfóliából tákolt, lépésről lépésre csörrenő lélekvesztőkkel  kezdtek futkosni a ma már „bátor úttörőknek” nevezett megszállottak. Azt mondták magukról, hogy ez  a „sárkány”, és az amit ezzel csinálnak, azok a bakugrások, a domboldalt követő, földbefúródásokkal végződő,  pár másodpercnyi lebegés pedig a „sárkányrepülés” !...

Ez  a kirándulóknak nagy mulatságot, az akkori MHSZ -vezetőségnek sokszor nagy bosszúságot okozó új repülésfajta vonzotta a Hivatal által  leírt előírások szerint  máshol, másra már nem alkalmas..., vagy túl vakmerő, kísérletező-kedvű fiúkat, lányokat. Hogy az életuntakról már ne is beszéljünk...

Az akkori MHSZ vezetősége egy balatoni konferenciáján el is határolta magát „ettől a nyugati mételytől”, és ezt közleményében ki is hirdette !

Ez volt a HŐSKOR !

Mai fejel már nehéz elképzelni, hogy mi minden akadályt kellett annak idején legyőzni a gravitáción kívül  ahhoz, hogy elődeink a levegőbe emelkedhessenek.

– Ezek a megszállottak feltalálták újra  a már rég kitalált megoldásokat, ...talán még az „aerodinamikát” is… – A vitorlázórepülők szokták volt mondani, hogy újra kitaláltuk a „repülést”...

Valahogy azt hiszem így is volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!