A szakszervezetek az új vasúti törvénybe foglaltatnák a foglalkoztatási szabályokat

iho   ·   2015.04.07. 16:51

Gaskó István, a Mozdonyvezetők Szakszervezetét (MOSZ), a Vasutasok Szakszervezetét (VSZ) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét (VDSZSZ) tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) elnöke a munkavállalói érdekképviseletek keddi közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vasúttársaságok közötti esélyegyenlőséget és a vasúti közlekedés biztonságát szolgálná, ha a törvényben rögzített egységes foglalkoztatási szabályok egyaránt vonatkoznának a magán és az állami vasúttársaságokra, és ezt ágazati, illetve alágazati kollektív szerződésben rögzítenék.

Dancsa Attila, a VASZ egyik alelnöke úgy vélte, ha az új vasúti törvény tervezetéből kikerülnek a jelenlegi hatályos szabályozásban még szereplő vezetési időre és a napi lakóhelyi pihenőidőre vonatkozó előírások, azzal súlyosan sérülne a vasúti közlekedés biztonsága.

Kotter József, a VASZ másik alelnöke a vasutas munkavállalókra a személyszállítási törvényben szereplő menetkedvezmény kiterjesztését szorgalmazta több munkakörre és az összes hazai vasúttársaságra.

Gaskó István kifejtette, hogy az új vasúti törvény tervezetéből hiányolják az ágazati kollektív szerződés megkötésre vonatkozó előírást, tapasztalataik szerint a foglalkoztatásra vonatkozó eltérő gyakorlat egyes cégeket versenyelőnyhöz juttat, ami ugyancsak veszélyezteti véleménye szerint a vasúti közlekedés biztonságát. Mint mondta, a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium(NFM) nem járul hozzá, hogy az érintett cégek aláírják a már egy éve kidolgozott ágazati kollektív szerződést.

A VASZ elnöke szerint az ellenőrzést is törvényi szinten kellene szabályozni, mert meglátásuk szerint a hatóság az állami cégeket ellenőrzi, a magán vasúttársaságokat már kevésbé.

Dancsa Attila példaként azt mondta, ha kikerülnek a vasúti törvényből a közlekedésbiztonságot szolgáló foglalkoztatási szabályok, akkor egy békéscsabai mozdonyvezető szolgálata 12 órás vezetés után véget érhet Győrben hajnali egy órakor, visszafelé közösségi közlekedés nem áll rendelkezésre, a munkaadó szállást nem biztosít, de azt előírná, hogy nyolc óra múlva, azaz délelőtt 9 órakor jelentkezzen Békéscsabán, és ez esetben az utazási idő a pihenő idő része lenne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek