A320neo: megvan a típusengedély mindkét hajtóműre!

iho   ·   2016.06.01. 08:45
wingroot_cim

Megkapta az európai és amerikai típusengedélyt az A320neo CFM-hajtóműves változata. Mint ismeretes, a típust, amely leginkább épp a hajtóművekben különbözik az eddigi „ceo” 320-as gépcsaládtól, kétféle hajtóművel kínálja a gyártó, ezek egyike a Leap-1A. A CFM LEAP-hajtóművekkel szerelt prototípusok – két 320-as –  350 felszállásból mintegy 1000 órát repültek az engedélyeztetésért. Az első LEAP-hajtóműves neo átadása Fabrice Bregier Airbus-elnök szerint az idei év közepére, vagyis hamarosan várható.

A másik hajtómű, amire már fél évvel korábban megkapta a típusengedélyt a gépcsalád, az a PW1100G, amely viszont a neók bevezetésének és a gyártás fő felfutásának egyik fő problémáját okozta, de az ezzel szerelt gépek néhány példánya már szolgálatba állt a kibocsátó légitársaságként „beugró”Lufthansa és az IndiGo flottájában. Azonban az Airbus-főnökök egyike a tegnapi média-briefing alkalmával elismerte, az európaiak az év első felében „vagy tucatnyi vitorlázógépet gyártottak”, vagyis olyan repülőgépet, amelyről hiányzik a hajtómű. „De hála Istennek már kapjuk az új Pratt & Whitney hajtóműveket” – mondta Tom Williams, és akkor felfut a kibocsátás. Jelenleg összesen hat neo repül a légitársaságoknál, köztük kettő a Lufthansánál.

Az első LEAP-hajtóműves neo-prototípus

Klaus Roewe A320-as programigazgató szerint még idén megoldódik a híres háromperces gond, vagyis indítás után majd nem kell percekig várakoznia még a gépnek, amíg a hajtóműveket magasabb teljesítményre kapcsolhatják, és a gép megkezdheti a gurulást. Ugyancsak sikerült kiküszöbölni a hajtóművezérlésből származó hamis hibaüzenetek problémáját, a gép hidraulikus rendszere pedig a típusengedélyben szabott 55 fokos hőségben is üzembiztosan dolgozik.

A neo rendelési listája hatalmas, jelen pillanatban 4515 példánynál áll, ami azt jelenti, a keskenytörzsű piacon az európai gyártó 60–40 arányban előzi meg az amerikai konkurenst, a 737 MAX-családot. Az Airbus a kibocsátást jövő év első felére havi ötven, 2019 közepétől pedig havi hatvan gépre emeli, és Williams szerint ez már elég lesz a tervezett átadásokhoz. John Leahy, az Airbus egy másik vezetője szerint a gyártás felfuthat havi hatvanháromra is, de erről most még nem kell dönteni.

A LEAP-prototípusok ezer órát repültek

Bregier érdekes kérdést kapott az újságíróktól: nem tart-e attól, hogy a jelenlegi alacsony olajárak mellett nem lesz már akkora igény a kevesebbet fogyasztó típusokra, mint a neo? Az európai gyártó főnöke erre azzal felelt, ki tudja, hogyan alakulnak az üzemanyagárak 2020–21 táján? A légitársaságok mindenképp a legjobb, legújabb repülőgépeket akarják, amelyeket olcsóbb üzemeltetni és karbantartani, vagyis nem számít, milyen olcsó az üzemanyag, tette hozzá.

Ami a gyártást általában illeti, a Wall Street Journal szerint kétséges, hogy az Airbus képes-e az idei évre ígért össesen 650 gép átadására a megrendelőknek, miután az első négy hónapban ebből mindössze 177-et sikerült teljesíteni. A cikk címe úgy fogalmaz, az Airbus a saját sikerével küszködik. Az Airbus-vezetők szerint azonban ha nehezen, de mégis elérhető az év végéig a rekordmennyiségű gép szolgálatba állítása, miután a javított P&W hajtóművekkel és a most engedélyeztetett FFM-ekkel szerelt neók gyártása alaposan nekilódul.

A P&W hajtóművel szerelt neók közül hat repül két légitársaságnál

Az új A350-es gyártását is kritikusnak minősítették az Airbus-főnökök, ennek az új típusnak az átadását a kabinbelső berendezésének késői beszállítása okozza. Szeptemberben viszont repülni fog a 350-1000, vagyis a nagy hatótávoláságú kéthajtóműves utasszállító hosszabb törzsű és nagyobb kapacitású változata.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek