A400: folyhatnak a tesztek, készülnek a szériagépek

iho/repülés   ·   2012.11.22. 10:57
cim_szerel

Három Atlas Sevillában: az Airbus Military katonai szállítógépe első szériapéldányainak zajlik az összeszerelése a spanyolországi gyártóközpontban.

A legtávolabbi gép, a francia légierőnek szánt első A400 most kapja meg a hajtóműveit, a középső és az előtérben lévő gép, a török, illetve ugyancsak a francia légierő számára készülő példány a szerkezeti összeszerelés utáni próbáknál tart.

(fotók: Airbus Military)

Az Airbus Military közlése szerint közben megkezdődött egy negyedik szériapéldány elkészítése is, ez is a franciák használatába kerül majd.

Mindeközben folytatódik a tesztpéldányokkal a funkció-, illetve megbízhatósági próbarepülések sorozata, amelyek célja, hogy az A400-as jövőre megkapja a civil légialkalmasssági engedélyt is. Mint korábban beszámoltunk róla, ennek a 300 órás szakasznak a befejezését idén a TP400-D6 hajtóművekkel kapcsolatos, főképp vibrációs problémák hátráltatták.

Az Airbus Military közlése szerint a tesztgépek megkapták a légcsavar reduktorához szükséges új alkatrészeket, így nem lesz akadálya a tesztek lezárásának, és annak, hogy 2013-ban négy Atlast adjanak át a megrendelőknek.

Kapcsolódó hírek