ACSEV-motorkocsik a Fortepanon

Kemsei Zoltán   ·   2013.11.19. 07:30
00

Az Arad–Körösvölgyi Vasút és az Arad–Csanádi vasút egyesülésével 1893-ban megalakult ACSEV (Arad–Csanádi Egyesült Vasutak) a magyarországi motorvontatás egyik élenjárója volt. Már 1902-ben egy Daimler és egy Bánki-féle benzinmotoros motorkocsival végeztek próbafutásokat, a rendszeres motorkocsiüzem mégis egy Ganz gőzmotorkocsival indult meg 1903-ban, a MÁV-ot huszonhárom évvel így is megelőzve – a nagyvasút csak 1926-ban döntött a BCmot motorkocsik beszerzése mellett.

Az ACSEV vonalhálózatának térképe<br>(forrás: wikipedia)

A sikeres próbákat követően az ACSEV 1904–1907 között huszonkét kisebb és tizennégy nagyobb motorkocsit szerzett be. A hetven lóerős De Dion-motorral szerelt benzin–elektromos, 14 ezer 100 milliméter hosszú nagy motorkocsik a társaság 1896-ban elhunyt vezérigazgatójának tiszteletére a Boros Béni 51–64 pályaszámokat kapták. Két motorkocsi azonban viszonylag hamar kiégett, a megmaradtakat 151–162-re számozták át. A benzinmotorokat később Ganz dízelmotorra cserélték.

A 153-as nagy motorkocsi<br>(a képek forrása: fortepan.hu)

Az első világháborút követően az ACSEV hálózatának és járműveinek jó része Romániához került. A nagy motorkocsik közül egyedül a 161-es maradt Magyarországon, de későbbi tárgyalások ereményeként 1927-ben a 151-es és a 157-es is visszakerült az akkor már a GYSEV üzemkezelésében levő Szeged–Csanádi Vasúthoz. A második bécsi döntés (Észak-Erdély visszacsatolása) a Szatmárnémeti környékén közlekedő 153-as, 155-ös és 159-es motorkocsikat is visszajuttatta, később a 155-ös újra a CFR-é lett.

A világosi vasútállomáson, a háttérben a világosi vár

Az államosítás után, 1946-tól a MÁV a nagy motorkocsik közül egyedül a 159-est vette állományba, ennek pályaszáma időközben 334-re változott. Ezt a járművet és a megmaradt négy kis motorkocsit 1959-ben a csepel-csillagtelepi nem villamosított HÉV-vonal üzemeltetésére Budapestre szállították, és acélvázasították – a 159-es 1957-ben Makón kapott új felépítményt. A BHÉV-nél Csepelen, majd a gödöllői vonalon gyorsvonatként jártak, végleges kivonásukról a hatvanas–hetvenes évek fordulóján döntöttek. Az egyetlen, akkor M 298 számot viselő nagy motorkocsit 1971-ben selejtezték.

A jelenleg egyedüliként működőképesen felújított, és néha nosztalgiameneteken is közlekedő M 297-es motorkocsi szintén ACSEV-eredetű, ám a kisebb típushoz tartozik.

A 154-es nyitott motorházzal

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek