Air Race: Zamárdi, bázis reptér: Kiliti? Szentkirály?

iho   ·   2019.03.01. 18:40
cim

Izgalmas keveréke klasszikusnak és újnak: így vezeti fel a Red Bull Air Race hivatalos közleménye a hírt a Zamárdiban rendezendő futamról. Magyarország rekordszámú versenyt rendezett, ez lesz a tizenharmadik, de most olyan új helyszínen, teszik hozzá, amely még sohasem fogadott repülő versenyeseményt.

2003-ban ugyancsak hazánk rendezte a valaha volt második Air Race futamot, és ez a szülőhelye az úttörő szerepet betöltő Besenyei Péternek illetve itt volt a sportág bölcsőhelye – méltatja a továbbiakban a közlemény hazánk szerepét, majd jelzi, a Zamárdiba áthelyezett futam az eredeti, Budapestre tervezett időpontban, július 13-14-én zajlik majd. A helyszínt úgy jellemzi, mint amit Európában jól ismernek az utazásszervezők: a gyönyörű vidék, kiterjedt balatoni tópart, említi az itteni zenei fesztiválokat és a szőlővidékeket is.

Csákovics Gyula, a város polgármesterei kiemeli, hogy Zamárdinak 15 évnyi gyakorlata van nagy, szabadtéri rendezvények szervezésében. A környezet és a látvány méltó lesz a versenysorozat színvonalához, és komoly publicitást hoz a városnak és a balatoni régiónak.

Érdekes kérdés, vajon a verseny tulajdonképpeni bázisrepülőtere, ahonnan a versenygépek startolnak és ahol leszállnak a pálya teljesítése után. A legközelebbi, szóba jöhető két, alkalmas repülőtér Siófok-Kiliti a fürdővárostól délre, és az északi partvidéken Szentkirályszabadja. A rendezők portálunk ismeretei szerint még nem döntöttek, egy biztos, mindkét repülőtér, az elmúlt években főképp az ejtőernyőzés paradicsomának számító Kiliti és az egykori katonai bázis Szentkirály is alkalmasnak látszik a gépek, a csapatok fogadására, most már Kilitinek is van szilárd burkolatú pályája, ami rosszabb időjárás esetén fontos szempont.

Siófok-Kiliti<br>(fotó: Facebook)

Mindkét repülőtérről percek alatt tudnak átrepülni a gépek a pályához, egyes vélemények szerint ehhez azonban talán nem érdemes átvágni a Balaton fölött, de gyanítható, hogy a szervezők most elsősorban olyan logisztikai kérdésekkel vannak elfoglalva, mint a zamárdi helyszín berendezése, az, hogyan lehet megfelelő mennyiségű szálláshelyet biztosítani a verseny közönségének, hogyan lehet a közönség számára kialakítani a nézőhelyeket,  és persze sokminden más.

Ezekhez a bonyodalmakhoz képest a repülőtér kiválasztása, berendezése sem olyan egyszerű, eelsősorbana  hangárok biztonságos elhelyezése miatt bármilyen időjárás esetén. Kiliti vezetője, Setela Csaba mindenesetre annyit tudott mondani portálunknak, hogy meg lehet náluk teremteni a szükséges körülményeket, örömmel látnák a mezőnyt, de eddig még nem keresték őket a rendezők. Portálunk információi szerint a helyzet felmérése már zajlik, a bázisreptérrő egy héten belül meg kell, hogy szülessen a döntés.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek