Állami segítség a debreceni tömegközlekedésnek?

iho   ·   2013.05.30. 09:42

Különmegállapodás keretében, a magyar államtól vár anyagi segítséget a Debreceni Közlekedési Vállalat finanszírozásához a debreceni közgyűlés kormánypárti frakciója, írja a Hajdú online. Balázs Ákos, a Fidesz–KDNP debreceni frakcióvezetője és Komolay Szabolcs frakcióvezető-helyettes elmondták, hogy a DKV vesztesége a tavalyi 1,2 milliárd forint után, idén várhatóan eléri majd a 2,3 milliárdot, amelyet szerintük újabb – az inflációt meghaladó mértékű – jegy- és bérletáremeléssel már nem lehet ellensúlyozni. A tapasztalatok szerint ugyanis ezek növekedése az utasok számának csökkenésével jár együtt. A vonalak számának mérséklése, a járatok ritkítása sem járható út. Ráadásul az üzemanyag is drágult.

Európában az állam mindenütt hozzájárul a tömegközlekedés finanszírozásához. Nálunk a szaktárca tavaly 600 millió forintot, míg az önkormányzat 526 milliót adott a cégnek. Idén azonban nem szerepel a központi költségvetésben a helyi közösségi közlekedés normatív támogatása.

Amíg a remélt újabb segítség megérkezik, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. eredménytartalékából utalnak át pénzt a DKV-nak. (A Vagyonkezelő tavalyi gazdálkodása a közlekedési cég nélkül pozitív lenne.) A két kormánypárti politikus azt is megfogalmazta, hogy az államtól nemcsak egyszeri, hanem hosszú távú segítségre számítanak.

Kapcsolódó hírek