Amerikai Gulfstreamekkel repülnek a lengyel vezetők

MTI/iho   ·   2016.10.21. 21:37
cim2

Bartosz Kownacki nemzetvédelmi miniszterhelyettes pénteken közölte: egy ilyen repülőgép mintegy 450 millió lengyel zlotyba (közel 32 milliárd forint) kerül. Varsó kettőt rendelt az amerikai gépből, s az első várhatóan jövő nyár végén érkezik meg Lengyelországba. Kownacki elmondta, hogy a repülőgép-beszerzéshez kiírt pályázatra két vállalat tett ajánlatot: a nyertes amerikai és a francia Dassault Aviation. A miniszterhelyettes szerint a francia fél által benyújtott dokumentumok nem feleltek meg a „normális pályázati feltételeknek”, ráadásul drágább is volt a repülőjük. Hozzátette, a két árajánlat közötti különbség jelentéktelen volt, de az amerikai cégé „kicsit jobb volt”. A Dassault Aviation egy hasonló magánrepülő-típust ajánlott, az ugyancsak tizenhat üléses Falcon 7X-t. A laikusoknak az első szembetűnő különbség az lehet, hogy az amerikai gépnek kettő, a franciának három hajtóműve van.

G550 amerikai kormányzati VIP-gépként

A business jetek a lengyel állami VIP-flotta kiegészítéseként kerülnek beszerzésre. Korábban a köztársasági elnök, a miniszterelnök és kíséretük szállítására Tu-154-eseket és Jak-40-eseket használtak, ezeket az orosz típusokat a Kaczynski elnököt szállító 154-es 1990-es szmolenszki katasztrófája után sorolták ki, és a Tupoljevek helyett azóta a LOT-tól bérelt Embraer E-175-ösöket használják. A mostani beszerzés a kisebb rangú és kisebb kísérettel utazó állami tisztségviselők repüléseit szolgálja.

A Gulfstream IV-esből fejlesztett G550-öst számos más országban is használják VIP-szállításra, például az Egyesült Államokban is, a kényelmes belső tér mellett a különlegesen nagy hatótávolság teszi erre a célra alkalmassá a gépet, miközben a fogyasztása és karbantartása is kedvezőbb, mint a háromhajtóműves Falconoké.

Az egykori lengyel 154-es kormánygépek egyike

Varsó és Párizs között október elején diplomácia viszály kerekedett annak nyomán, hogy, amint portálunk is beszámolt róla, hosszas tárgyalások után a lengyel kormány megszakította a francia Airbus leányvállalatával, az Airbus Helicoptersszel folytatott tárgyalásait ötven Caracal típusú harci helikopter megvásárlásáról, és közölte, hogy azok helyett részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai helikoptereket vásárol. François Hollande francia államfő a varsói döntés nyomán felháborodásában elnapolta varsói látogatását.

Az AFP francia hírügynökség szerint a francia kormányt különösen annak fényében irritálhatja az eset, hogy a Krím orosz elcsatolása miatt aggódó kelet-európai partnerek megnyugtatására annak idején Párizs gesztust tett a térség országai (így Lengyelország) felé, és elállt attól, hogy eladja Oroszországnak a már odaígért Mistral típusú francia hadihajókat. A hajókat végül Párizs Egyiptomnak adta el.

Elnöki, miniszterelnöki utazásokra E-175-öst használnak a lengyelek

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.