Annyira lopakodott, hogy még szegény madár se látta

iho   ·   2014.06.14. 11:15
cim_bs

Mint arról korábban beszámoltunk, három B-52-es mellett két B-2-es alacsony észlelhetőségű stratégiai bombázó is áttelepült a közép-angliai Fairford légibázisra, gyakorlatokon való részvétel céljaira. A The Aviationist pénteki összefoglalójából kiderül, hogy a két csupaszárny lopakodó nem azon a gyakorlaton repült, amelyet Oroszország közvetlen szomszédságában, a Balti tenger övezetében tartanak, hanem egy hosszú déli kirándulást tett, legalábbis erről a repülésről olvashattunk adatokat.

Diego Garcia és Guam mellett Fairford a harmadik olyan légibázis az Egyesült Államok területén kívül, ahol kiépítették a megfelelő körülményeket a B-2-esek üzemeltetésére. Innen ugyanakkor ritkán repülnek ilyen hosszú bevetéseket, mint a mostani volt.

Úton egy Spirit: szokásos 20 órás bevetés

A bevetés húsz órán át tartott, a gépek Portugália közelében az Atlanti-óceán felett repültek, érintették az Azori-szigetek környékét, itt volt az első légi utántöltésük, aztán a Zöldfoki-szigetek után Ascension, Szent Ilona volt a repülés legdélibb pontja, már bőven túl az Egyenlítőn. Itt kaptak ismét kerozint a tankerekből, és repültek vissza Angliába.

A gépek szerdán kora délután startoltak el és csütörtökön délben értek ismét földet. Leszállás közben történt az egyébként nem ritka incidens, a B-2-esek egyike, a Spirit of Indiana madárral ütközött a pálya megközelítésekor, amit a történetet megörökítő fotós, Matthew Morris úgy kommentált, hogy ez a gép annyira láthatatlan, hogy még szegény madár sem látta.

A találkozás pillanata <br>(fotó: Matthew Morris, The Aviationist)

A gép az ütközés után rendben leszállt, sérülés nem látszott rajta, de mint ismeretes, a B-2-eseket minden bevetés után alaposan átvizsgálják, és ehhez hozzá tartozik a radarhullámokat jelentős részben nem visszaverő speciális festés ellenőrzése és szükség esetén a javítása is.

A mostani eset nem volt tehát túl súlyos, viszont egy amerikai összefoglaló szerint az Egyesült Államok katonai és polgári repülésében évente 700 millió dollárnyi kár keletkezik repülőgépek és madarak találkozásából. A civilekkel foglalkozó FAA ebből 400 milliót becsül.

A világtörténelem első repülőgép–madár-ütközését még Orville Wright regisztrálta, az első ismert halálos madárütközéses baleset 1912-ben történt Kaliforniában.

Madárnyomok egy F-16-oson

Az egyik leghíresebb eset a kanadai vadludak és a US Airways A320-asának kellemetlen afférja volt a La Guardia körzetében, amelynek eredményeképp a gép Manhattan mellett a Hudson folyóra kényszerült leszállni. Ezt a gépen lévők megúszták, amúgy viszont a madárütközések 1990 óta 300 halálos áldozatot követeltek. A kanadai ludak például egy AWACS pusztulását okozták Elemendorf bázis közelében, amikor az E-3-as baloldali hajtóművei álltak le, huszonnégy ember halt meg a zuhanás következtében. A legsúlyosabb eset 1960-ban volt, az Eastern egyik Lockheed Electrája a Bostonból való indulás és madárrajjal való ütközés után a tengerbe zuhant, a hetvenkettő utas közül hatvankettő vesztette életét.

Ütközés a halászsas zsákmányával

A légitársaságok kára madárütközésből világszerte 1,2 milliárd dollárra becsülhető évente. Rendszerint a fel- és leszállás, megközelítés fázisában fordul elő ilyen eset, de megtörtént már, hogy Elefántcsontpart fölött egy gép 11300 méter magasan ütközött egy keselyűvel.

A legfurcsább állatütközések egyikéről az iho/repülés is beszámolt: az amerikai légierő egyik kéthajtóműves Gulfstream GIV-ese nem egy madárral ütközött, hanem azzal a hallal, amit egy halászsas ejtett el a felszálló gép közeledésekor, a maga kitérő manőverei során.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.