Athén nem adja fel

iho/repülés   ·   2011.11.21. 08:30
cimI

Az athéni nemzetközi repülőtér a finoman szólva kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére idén eddig tizenegy új légitársaságot vonzott járatnyitásra – ezzel a meglepő hírrel lépett a nemrég zajlott berlini World Route konferencia elé az Athens International kommunikációs igazgatója.

Az utasforgalom ennek ellenére öt százalékkal csökkent az első kilenc hónapban az előző évihez képest. A belső forgalom még ennél is durvábban, majdnem tizenkét százalékkal esett vissza. A szigorú kormányintézkedések következtében a görög lakosság kevesebbet utazik – mondta a szóvivő, de a nemzetközi forgalomban nemigen érződnek a gazdasági problémák. A nyári turistaszezonban a nem görög légitársaságok 6,5 százalékkal növelték utasszámukat, amit a Papadopoulou úgy minősített: „Mindent összevetve ez nem rossz”.

A tizenegy új légitársaság, amely járatot nyitott: az Air China, a portugál TAP, a holland Transavia, az Air One, a Belle Air, a cseh Connect, a Darwin, a Hellenic Imperial, a Jetairfly, a Rossiya Airlines és a Sky Wings. Velük együtt már 65 légitársaság repül Athénba. Különösen a kínai és a portugál társaság járatindítása volt fontos a reptér számára, mert ez kapcsolatot teremtett Görögország és Dél-Amerika között.

A repülőtér közben új kampányt indított, amelynek célja, hogy korrigálja az Athénnal kapcsolatos negatív előítéleteket. „A tiltakozások, a zavargások rossz hírét keltették fővárosunknak, ezért úgy döntöttünk, hogy megőrizzük a nemzetközi forgalmunkat” – mondta Berlinben Papadopoulou. A „Reflektorfényben Athén” nevű kiadvány turisztikai információkat és kedvezményes vouchereket nyújt a kulturális emlékek, szórakozóhelyek és éttermek meglátogatásához. A kiadványt a nemzetközi járatokon érkezők ingyen kapják meg és hat hónapig terjesztik majd, utána értékelik a hasznosságát.

Az Athéni Nemzetközi Repülőtér magánvállalkozás, amelyet 1996-ban a német Hochtief alapított, a tender 30 évre adta a cég kezébe a reptér kezelését. A reptér ötévnyi építkezés végeztével 2001-ben nyílt meg. A görög államé a részvények 55 százaléka, de a kormány nem vesz részt a reptér igazgatásában.

Kapcsolódó hírek