Átstartolás szakadó esőben, majd házzal ütközés

iho   ·   2017.08.25. 13:45
cim

Az ENSZ élelmiszersegély-programjának (WFP) keretében dolgozó, EW-78799 lajstromjelű Il-76-os szállítógép Juba repülőteréről felszállva teherdobást hajtott végre a dél-szudáni éhségövezetben, majd megpróbált visszatérni, de a felhőáttörés után a személyzet átstartolt. Eközben a gép futóműve nekiütközött egy fának majd egy háznak, amit teljesen lerombolt, egy másik épületet pedig a hajtóművek gázsugara rongált meg.

A lerombolt házban életét vesztette egy ötéves kislány, négy másik ember megsebesült. A cargogép továbbrepült, és a 290 mérföldnyire délre fekvő ugandai Entebbe repülőterén kísérelt meg kényszerleszállást, földet éréskor azonban a Jubában történtek során megsérült főfutó összeroskadt. A személyzetnek nem esett baja, a gépben komoly kár keletkezett.

Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál által idézett szemtanúk szerint Jubában a baleset idején vihar volt, szakadt az eső, a látótávolság erősen korlátozott lehetett és amint a gép kibukkant az alacsony felhőzetből, látszott, nem a 13-as pálya tengelyében repül, hanem egy kivilágított hotelépület felé, amely a pályától 2300 méternyire jobbra volt.

A gépről készült idei fotó Entebbe repülőterén (fotó: Flightradar24/Jetphotos)

A hozzáférhető internetes adatok szerint egyik pályairányból sem segíti műszeres leszállító berendezés a megközelítés végrehajtását. A pályát néhány éve hosszabbították meg 3100 méteresre, kiépítették a pályafényeket és a gurulóutak megvilágítását is, ILS telepítéséről nincs adat.

A gépet üzemeltető Trans Avia Export Minszkben bejegyzett, 1992-ben alapított légitársaság, az adatok szerint a fehérorosz állam tulajdona. Portálja úgy fogalmaz, hogy „több mint tíz” Il-76TD teherszállítót üzemeltet, sőt, tavaly állította forgalomba harmadik 747-es cargogépét is. Ugyanakkor egy két évvel ezelőtti hirdetésük szerint hét 76-ost kínáltak megvételre, köztük egy újabb kiadású MD-t.

A társaság biztonsági statisztikája eddig nem volt igazán rossz, egy teljes gépveszteségük volt 2007-ben, amikor egy Il-76-osukat Mogadishu repülőterének közelében vállról indítható rakétával lelőtték: előtte néhány héttel egy másik gépet ugyancsak rakétatalálat ért, de annak sikerült leszállnia.

Ugyanez a 76-os korábbi festéssel

A kimagaslóan rossz afrikai repülésbiztonsági helyzet az elmúlt egy-két évben kétségtelenül sokat javult, de a jelek szerint Dél-Szudán továbbra is a különösen balesetveszélyes övezetek egyike, 2010 óta tizennégy teljes gépvesztéssel járó esemény történt az éhínségtől és fegyveres konfliktusoktól sújtott országban.

Tavasszal egy Jubából felszálló An-26-ost Wau repülőterén leszállás közben ért baleset és a gép teljesen kiégett, szerencsére halálos áldozatok nélkül. 2015-ben egy Jubából felszállni próbáló An-12-es a Fehér-Nílus partjára zuhant, a katasztrófának negyvennél több áldozata volt, többségük a földön halt meg a becsapódás következtében. A gépen lévő tizenkét ember szintén életét vesztette, az 1971-ben gyártott négyhajtóműves légcsavaros-gázturbinás teherszállítónak nem volt érvényes légialkalmassági engedélye.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek