Augusztus közepéig kizárva a 70-es Nagymaros és Szob között

iho   ·   2022.06.10. 15:20
domosiatkeles_mav

A MÁV szakemberei délelőtt felmérték a károkat, a MÁV FKG péntek éjjel megkezdi a helyreállítást.

A csütörtök délutáni esőzés következtében 1700 méteres szakaszon, soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Szob között, a Dömösi átkelésnél. A MÁV szakemberei délelőtt felmérték a károkat, a MÁV FKG még ma éjjel megkezdi a helyreállítást – jelenti a Mávinform.

Várhatóan augusztus közepén indulhat meg a vonatközlekedés egy vágányon. A cél, hogy a szeptemberi iskolakezdéstől már mindkét vágányon biztosítsák a vonatforgalmat. Addig a Budapest–Szob vonal Nagymarostól északra lévő szakaszára utazók pótlóbuszokat, illetve vonatpótló hajókat vehetnek igénybe. A 12-es számú főút lezárása miatt a Nagymaros és Szob közötti pótlóbuszok kerülő úton, Kóspallag–Márianosztra felé közlekednek.

A Szob alsó és Zebegény megállóhelyekre utazók a Szob–Zebegény között közlekedő pótlóbuszt vehetik igénybe. Nagymaros és Zebegény között pedig vonatpótló hajók járnak.

Pénteken kora délutántól változott a pótlóbuszok végállomása, Kismaros és Szob között közlekednek az alábbiak szerint:

A Nyugati pályaudvarról 12:08-tól induló, Kismarosra 12:43-kor érkező vonattól kezdődően (2334) a Z70-es és G70-es vonatok helyett Kismaros és Szob között szállítják pótlóbuszok a Szobra utazókat.

A Szobról 12:56-tól 19:56-ig óránként induló Z70-es, valamint a 21:01, 22:01 és 23:01-kor induló S70-es vonatok helyett Szob és Kismaros között közlekednek a pótlóbuszok.

A buszok kerülő útvonalon, Kóspallag–Márianosztra felé közlekednek a 12-es főút lezárása miatt. Márianosztra, Őri telep autóbusz-megállóban is megállnak. A menetidejük irányonként általában 30-40 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások, állapotok miatt esetenként ennél hosszabb is lehet.

A buszok Szobon a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik. Kismarosról a vasúti megállóhely autóbusz-megállótól indulnak a pótlóbuszok.

Szob és Zebegény között külön pótlójárat közlekedik, Szob alsónál a közeli Volán buszmegállóban (Szob SZTK), Zebegényben a vasúti megálló melletti parkolóban állnak meg.

A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek. A Nagymaroson túlra utazóknak célszerű Kismaros állomáson átszállni pótlóbuszra, a Zebegénybe hajóval utazók pedig Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelytől közelíthetik meg leggyorsabban a hajóállomást.

A vonalon közlekedő Szob, Párkány határállomáson ki- és belépő nemzetközi vonatok kerülő úton közlekednek Komárom, illetve Rajka érintésével, az utasoknak hosszabb menetidővel kell számolni. Továbbra is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

(fotók: MÁV)

Nagymaros-Visegrád és Zebegény között június 10-től vonatpótló hajó is segíti az utasok eljutását:

  • A hajójáratok a reggeli csúcsidőszakban a zebegényi és a nagymarosi kikötőkből is (a vasúti megálló Nagymaros-Visegrád) 6:00, 7:00 és 8:00-kor indulnak.
  • Napközben a nagymarosi kikötőből 10:10-kor, 12:10-kor, 14:10-kor és 16:10-kor indul menetrend szerinti hajó Zebegénybe.
  • Zebegényből menetrend szerinti hajó közlekedik Nagymaros érintésével Visegrádra: 11:00, 13:00, 15:00 és 17:00-kor.       
  • Az esti csúcsidőszakban a hajójáratok a zebegényi kikötőből és a nagymarosi kikötőből is (a vasúti megálló Nagymaros-Visegrád) 18:00, 19:00 és 20:00-kor indulnak.
  • A hajójáratok menetideje 30-35 perc a két kikötő között. A vonatpótló hajójáratokon a vasúti bérleteket, igazolványokat és vasúti menetjegyeket elfogadják.  
  • Nagymaros hajóállomás Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelytől közelíthető meg rövidebb úton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

70-es: egyvágányon nemsokára át lehet kelni Dömösnél

iho/vasút   ·   2022.07.21. 09:05

Július 30-ától változik a közlekedési rend a Budapest–Vác–Szob vonalon. Nagymaros és Szob között egy vágányon, módosított menetrend szerint megindulhat a vonatközlekedés, mert a júniusi esőzés okozta károk helyreállítása a tervezettnél gyorsabb ütemben haladt.