Az AirBridgeCargo különleges munkája: óriás hajtómű az óriásgépen

iho   ·   2020.02.02. 09:00
cim2

Amint portálunk is beszámolt róla, a Boeing továbbfejlesztett típusának első példánya néhány nappal ezelőtt sikeresen teljesítette szűzfelszállását. Ami ehhez kellett, egyben a gép sikerének egyik legfontosabb összetevője, az a hatalmas, nagy kétáramúságú hajtómű: a gép az eddigi Tripla Heteshez képest húsz százalékkal olcsóbban üzemeltethető, és ebből tíz százalék köszönhető a GE9X-eknek, hasonlóképp nagy szerepük van az alacsonyabb károsanyag-kibocsátásban is.

Boeing 777X és a kompozit szárnyak alatt a GE9X (fotó: Boeing)

A hajtómű szállítása azonban logisztikai rémálom, nem a súlya – 11,5 tonna – hanem az átmérője miatt, ami persze összefügg a hatalmas, a levegőt a „core” körül tolóerővé változtató elülső ventilátor-fokozattal. Tegyük hozzá, ez utóbbi lapátsorával adódtak problémák, amelyek hónapokra visszavetették a fejlesztés utolsó szakaszát és a berepülőprogram indulását. Ugyanakkor a hajtómű ettől annyira csendes és hatékony. A Guiness világrekordok közé bekerült szerkezet végülis majdnem akkora átmérőjű, mint egy Boeing 737-es törzse.

Vagyis ehhez képest kellett megtalálni a szállításához szükséges eszközt, az egyik legnagyobb befogadóképességű gépet, hogy a hajtómű gyártásának helyszínéről a gép összeszerelésének helyszínére vigye.  Az Air Cargo News ennek részleteiről számol be.

A hajtóművet a GE képviselői jelenlétében helyezték be a 747-8-as rakterébe, Chicagóban a GE Aviation telephelyén, ahová egy teherautó pótkocsiján érkezett a repülőgép mellé. A GE és az ABC csapata közösen dolgozták ki, hogyan helyezik el, rögzítik a gép fedélzetén a hajtóművet. Nyilván az alapos tervezés eredményeképp a GE9X hajtómű átemelése és a gép rakterében való elhelyezése mindössze harminc percet vett igénybe.

AirBridgeCargo Boeing 747-8F, Ferihegyen (Zbronkó Tamás fényképe)

Az AirBridgeCargo személyzete a hajtóművet a repülőgép oldalsó raktér ajtaján juttatta be, majd a hajtómű rögzítése után záródtak is az ajtók. A 747-es már indult is a célállomása, Everett felé, Washington államba, a Boeing telephelyére. Miután a repülőgép megérkezett, a hajtóművet nagyon gyorsan, hét perc alatt szedték ki a gépből, és adták át a Boeing szakembereinek.

– Az AirBridgeCargo csapatával nagyon megtisztelő volt együtt dolgozni, hogy biztonságosan eljuttassuk a GE9X hajtóművünket a megrendelőnkhöz, egy Boeing 747-8F segítségével. Rengeteget tanultunk a folyamatból,  az ABC szakembereitől. Ez a lépés a GE9X üzembehelyezése érdekében egy hatalmas lépés volt – nyilatkozta Jin Suzuki, a GE Aviation GE9X terméktámogatási vezetője.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy közreműködhettünk a GE9X szállításában. A jövőben továbbra is büszkén leszünk a GE partnerei – tette hozzá Fedor Novikov, az AirbridgeCargo általános igazgatója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek