Az Ethiopian veszi meg a dél-afrikai nemzeti légitársaságot?

iho/repülés   ·   2020.08.24. 09:00
87259931_3240716589291188_1887977003806621696_o

A South African Airways már a járvány előtt csődbe került és 2011 óta működött veszteségesen.

Miközben maga a pretoriai kormányzat is a magántőke bevonását tartja szükségesnek a túééléshez, a hírek többnyire változatlanul nemzeti légitársaságként fogalmazzák meg az újra induló SAA jövőjét.

A különféle sajtótalálgatások után a kabinet is elismerte, hogy egy dél-afrikai bank szakértői segédletével készülnek az eddig állami pénzen működő cég eladására, az újraindítást még az idei évre, vagy 2021-re tervezik. Ez valamivel egyértelműbb annál a korábbi elképzelésnél, miszerint elsősorban bankoktól gyűjtenének be több, mint 300 millió dollárnak megfelelő összeget, hogy azzal húzzák ki a légitársaságot a kátyúból.

(fotók: South Afrivan Airways, Facebook)

A mostani kormány-nyilatkozat legalább tíz érdeklődét említ, de konkrétan egyet sem nevez meg, más híradások négy potenciális vásárlóról szólnak, a korábbi közlésekben az Ethiopian Airlines szerepelt vevőként, és maga az említett légitársaság is megerősítette szándékát.

Ha ez lenne a valóságos forgatókönyv, az azt jelentené, hogy Afrika egyetlen, permanensen profitképes légitársaságának kerülne a birtokába Afrika egyik legsúlyosabban eladósodott légicége, amely 1934 óta működik, de 2011 óta nem tudott nyereségesen üzemelni.

Az új légitársaság a tervek szerint mindössze ezer alkalmazottal indulna, ami azt jelentené, hogy a mostani állományból 3700 főt kell valamilyen mód kisorolni, eddig több, mint háromezerrel sikerült megállapodni

Az SAA december óta van csődeljárás alatt, és más társaságokhoz hasonlóan márciusban szinte a teljes flottáját leparkoltatta, illetve visszaadta legmodernebb gépeit, az Air Mauritiustól lízingelt két A350-est, néhány repatriálást illetve segélyszállítmányok továbbítását vállalta csak. A flotta így jelenleg öt keskenytörzsű és nyolc szélestörzsű Airbusra korlátozódik, utóbbiak közül hét A340-es, az a típus, amelynek gyártását 2011-ben szüntette be az európai gyártó, mert a légitársaságok felhagytak a négyhajtóműves utasszállító beszerzésével, amelynek a kéthajtóművesekhez képest sokkal magasabbak az üzemeltetési költségei.

Az újrainduló South African jövendő flottájáról csak annyit tudni a kormányzat felől, hogy a „hatékony és modern” repülőgépekből kell állnia, a géppark „a megfelelő vonalhálózaton” kell, hogy repüljön, versenyképes tarifákkal, és ez a hálózat össze kell, hogy kösse Dél-Afrikát a világ gazdasági központjaival.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek