Az űrhajózás napja: Gagarin óta lelassult az idő

Mindössze három és fél évvel azután, hogy az első ember alkotta tárgy kijutott az űrbe, már kijutott az első ember is. Az eltelt rövid idő akkor a határtalanul gyors fejlődés jelképe volt, mai szemmel nézve inkább arról árulkodik, mekkora kockázatot vállalt az, aki először, ma 51 éve, bele mert ülni a Vosztok–1-nek nevezett törékeny és kezdetleges kapszulába a szélben enyhén ingadozó hordozórakéta csúcsán.

Egyébként amiről akkoriban ugyancsak kevesebbet tudtak, megelőzte ezt az első emberes repülést jó néhány csúnya kudarc is: hordozórakéták robbantak fel a kilövőpadon, volt, hogy nem indult be a második fokozat, a visszatérő kabin pedig a rossz vezérlés következtében vagy kacsázó kavicsként pattant el a légkörről és tűnt el az űr feneketlen mélységében, vagy a kelleténél meredekebben érkezve porrá égett.

A műszaki berendezések, rendszerek, hajtóművek, kezdetleges számítógépek működéséhez képest még nagyobb volt a bizonytalanság az ügyben, hogyan működik maga az ember a világűrben. Mekkora lesz a sugárzás, ami éri a testét, hogyan reagál a súlytalanságra, megtartja-e a számára leginkább idegen közegben munkaképességét, egyáltalán életben marad-e? A majmok és a kutyák viszonylag biztatóan élték túl a repüléseket, ha nem történt valami baki kilövéskor vagy visszatéréskor. De egészen biztosra nem mehettek azok, akik a fiatal katonatisztet felküldték.

Lehet keresni az igazságot a legendák zűrzavarában akár Gagarin első űrrepüléséről, akár utolsó, évekkel később katasztrófával végződő felszállásáról a vadászgéppel. Lehet mai szemmel nézve lekicsinyelni azt az egyetlen fordulatot a Föld körül, azt a vagy egyórányi repülést, de semmiképp sem lehet elvitatni annak a fickónak a bátorságát, aki egyébként maga is csak hat éve repült először.

Van még valami, amit nem lehet sem az első űrrepüléstől, sem az akkori lelkesítő űrkorszaktól elvitatni: nem voltak még kérdésesek az erőfeszítések céljai. A hidegháborús űrverseny és a rakétafejlesztés, majd a távérzékelés mögötti katonai célok is világosak voltak már a kezdetektől, de akkor még egy űrkísérlet magyarázataképp elég volt az emberek agyában önmagában az is, hogy azért kell odarepülni, hogy ott is tudjunk repülni, létezni.

Ma az űrkutatás kockázata minimális az ötvenegy évvel ezelőttihez képest, repülhetnek tudósok és pénzes űrlátogatók, egy-két év és beindul a ballisztikus űrugrásokat végrehajtó turista-űrrepülőgép, nincs messze persze az sem, hogy a néhány perces súlytalanságélmény helyett már igazi orbitális repüléseket kínáljanak a cégek.

Ehhez a naphoz kötődik egyébként az űrhajózás egy másik fontos pillanata: az első űrrepülőgép-indítás 1981. április 12-én. Ehhez az eszközhöz kapcsolódott az a remény, hogy az űrrepülés a mindennapok része legyen. Közben az ember nélküli űreszközök teljesen átalakították az életet a földön is, elég, ha a távközlésre, a kommunikációra, a GPS-re, a modern légi és földi közlekedésre gondolunk.

Az idő és a változások üteme azonban lelassult, elsősorban azért, mert az emberi és műszaki kockázatok helyett sokkal inkább határozzák meg a mai űrkutatást a gazdasági rizikótényezők. Ez lett végül az űrrepülőgép-program balvégzete is, az, hogy a shuttle-flotta a közelébe sem ért annak az alacsony üzemeltetési költségszintnek, hatékonyságnak, amit reméltek tőle. Ma nem az a kérdés, hová juthatunk el, hanem hogy megéri-e annyi pénzt költeni arra, hogy eljussunk akár a Marsra, akár vissza sok évtized után a Hold felszínére.

Persze akinek eme kockázatok ellenére sikerül akár fizető, akár fizetett űrhajósként eltöltenie egy hetet vagy fél évet a nemzetközi űrállomáson, annak a számára végül is ugyanaz a csoda jut osztályrészéül, mint ma 51 éve annak az első embernek, aki odafentről láthatta a föld görbületét.

Egyébként egyvalamire mindenképp megtanítottak azok, akik fent jártak és járnak. Az űrből még tényleg épnek látszik a föld, kékek az óceánok és zöldek a kontinensek: az űrhajósok mutatták meg nekünk, milyen különleges világban élünk, ehhez képest például mennyire kietlen és rideg egy másik égitest, a Hold felszíne. Az emberiség az űrhajósok szemével nézve kezdte el igazán félteni bolygónk épségét, szépségét.