B-móló, reptéri szálloda, új terminál, vasúti kapcsolat

iho   ·   2016.07.01. 16:15
cim

BUD 2020 néven 50 milliárd forintos beruházási programot hajt végre a Budapest Airport a következő öt évben, nyilatkozta a reptérkezelő vezérigazgatója a HVG-ben.

Új látványtervek: a B-móló

Jost Lammers a BA összefoglalója szerint utalt az utasforgalom jelentős bővülésére – az idei első öt hónapban is 12,5 százalék. A BUD 2020 fejlesztési terv egyik legfontosabb eleme egy új utasforgalmi épület, a B móló lesz. Megjelent a tender, és a vezérigazgató bízik abban, ezúttal is magyar kivitelezővel dolgozhatnak a repülőtéren; a munkálatok év végén kezdődnek és mintegy másfél évig tartanak majd.

A BUD 2020 program másik kulcseleme a repülőtéri szálloda, ami nélkül a Budapest Airport vezérigazgatója szerint világszínvonalú légikikötő ma már elképzelhetetlen. A hotel az építkezés megkezdése után 15–17 hónappal fogadhatja az első vendégeket. A repülőtér 2-3 év múlva egészen más lesz, mint most, utaskapacitása a jelenlegi prognózis alapján öt éven belül 15–18 milliósra ugrik. Utóbbi esetben megépül a most még csak fontolgatott új utasforgalmi épület, a 2C vagy 3. Terminál. Eközben növelik a terminálon a check-in pultok számát, jelentősen bővítik és fejlesztik a parkolókat – ezek részben már most zajló fejlesztések.

A reptéri hotel a terminálok mellett

A BUD 2020 terv részeként több milliárdos biztonsági beruházások várhatók, például valamennyi biztonsági kaput ellátják a legkorszerűbb technológia alapján megépített testszkennerekkel.

Az interjúban Jost Lammers elmondta, készülnek a tervek a repülőtér és Kőbánya-Kispest vasúti összekötéséről, és lesz egy föld alatti állomás a 2. Terminálnál. A pontos részletek azonban a repülőtér számára még nem ismertek, hiszen a vasutak építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez, az üzemeltetés a MÁV-hoz tartozik. A vezérigazgató úgy véli, az állomás is akkorra készülhet el, amikorra az új terminál: valamikor 2019–2021 között.

Az egyik legfontosabb beruházás: a Cargo City

A mai forgalom kiszolgálásához egy legalább kétszer kétsávos útra lenne szükség. Jövőre Budapesten lesz az úszó-világbajnokság, majd 2020-ban a labdarúgó Eb, és elnyerheti a város a 2024-es olimpia rendezési jogát is. Jelenlegi formájában a gyorsforgalmi út alkalmatlan a növekvő forgalom lebonyolítására.

A vezérigazgatóval közölt interjú után nem sokkal jelent meg a Napi.hu elemzése is Ferihegy helyzetéről, ebben a szerző, Szakonyi Péter a tervekből a fedett parkolót, a reptéri parkolók és a terminálok közti shuttle buszt és a korszerű csomagkezelési rendszert hiányolta.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek