Behívott orosz pilóták, irányítók, a mozgósítás és a légiipar

iho/repülés   ·   2022.09.25. 12:00
d8c35157030cd285ac7caf97a2507c94_900

A külföldi járatokról leveszik a férfi légi utaskísérőket. A közlekedési tárca szerint a behívottak között nincsenek kivételek.

Már amikor Putyin meghirdette a tartalékosok behívását, erős aggodalom volt érzékelhető az orosz polgári repülés berkeiben. Ahhoz képest, hogy a háború kezdete és a szankciók bevezetése óta eleve fellépett pilótahiány, illetve kvalifikált szakemberek hiánya az irányításban, az üzemeltetésben, illetve ahhoz képest, hogy már az a megoldás is felbukkant, hogy a célreptérre érve maguk a pilóták szolgálják ki a gépüket, és végezzék el az összes földi tennivalót, ami megint arra utal, hogy kevés az erre szolgáló állomány, a részleges mozgósítás nem ígért sok jót.

Az elmúlt napokban aztán kiderült, legalább öt légitársaság és legalább tíz repülőtér személyzete érintett már a folyamatban, a Kommersant pontos létszámról nem beszél, de az arányok riasztóak, az Aeroflot-csoport társaságainak az alkalmazottai közül 50–80 százalék kapott vagy kaphat behívót. A magas arány egyebek mellett azzal magyarázható, hogy a pilóta- és irányító funkciókban dolgozók jelentős része olyan félkatonai intézményben kapott képzést, ami eleve tartalékos állományt jelentett nekik a későbbiekben.

A légitársaságok egyfajta válaszként beterjesztették azoknak a listáját, akiknek kivételes elbánást kérnek, tekintettel a munkájuk fontosságára, és ezek közé soroltak informatikusokat, technikusokat, gazdasági szakembereket.

A lap a közlekedési tárcánál érdeklődött, vajon a szükségesnek tartott, de behívott alkalmazottak remélhetik-e hogy a cégük kérésüknek megfelelően mentesüljenek, de erre a minisztérium rövid és egyértelmű nemmel válaszolt.

Közben külön problémát jelent a légitársaságoknak, hogy a besorozottak nem léphetnek ki az ország területéről, így sokan mondták le az utazásukat. Az Aeroflot nekik teljes értékben és külön költségek nélküli jegyvisszaváltást hirdetett meg. Ugyanakkor az is érdekes jellemzője a helyzetnek, hogy a légitársaság levette a külföldi járatokról a férfi légiutaskísérőket, nyilván azért, hogy – ne maradjanak a célállomáson.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.