Bemutatkozott az első önvezető komp

iho/hajózás   ·   2018.12.06. 11:15
komphajo_finnorszag_kikot_onvezet_kislid

A Finnországban, Turku környékén szolgálatot teljesítő komphajó nem teljesen új építésű, 1993-óta közlekedik Parainen és Nauvo között. Funkcionálisan a szántódi komphoz hasonlít, azaz mindkét irányba haladni tudó hajóról van szó, mindkét végén egy-egy le-, és felhajtórámpával.

A komphajót most a Rolls-Royce-cég vette kezelésbe, saját fejlesztésű SIT (Ship Intelligence Technology)-rendszerét telepítette fel a járműre. A berendezés többek között helyzetérzékelőkből és az ütközések elkerülésére kihegyezett, korlátozott funkciójú mesterséges intelligenciából áll, mely autonóm navigációs rendszerrel és önálló kikötési rendszerrel párosul.

A két testvérhajó, az Elektra és a Falco, elegáns, sárga színezésben (képek forrása: turunsanomat.fi)

Az átadás alkalmából nyolcvan meghívott vendég utazott a fedélzeten, végignézve, ahogy a hajó a teljes útvonalon – beleértve a kikötői indulást és érkezést – emberi kéz, és emberi intelligencia közbeavatkozása nélkül végigközlekedett. A visszaúton mindenesetre kikapcsolták a rendszert, igaz, helyette a távirányítást vetették be. A próbautat megelőzően a hajó már négyszáz órás tesztüzemet tudhatott maga mögött, tehát elég biztosra lehetett menni vele.

A Falco-nevű hajó helyzetérzékelői pillanatonként adatokká képzik le a környezet változásait, melyeket rádiókapcsolat segítségével azonnal Turkuba, az üzemeltető Finferries központjába továbbítanak. Itt egyetlen ügyeletes figyeli az üzemben lévő összes komphajó helyzetét, és szükség esetén távirányítással be tud avatkozni a rendszer működésébe.

A Finferries és a Rolls-Royce 2018 elején állapodtak meg abban, hogy elkezdik az együttműködést a SVAN (Safer Vessel with Autonomous Navigation) nevű projektben, hogy az előző kutatási fázisban, az AAWA (Advanced Autonomous Waterborne Applications)-projektben elért eredményeket a gyakorlatban is kamatoztathassák.

Mindeközben a Bodor Kft. alkalmazottjai az újból betört hideg időben csak álmodozhatnak ilyen szépnevű rövidítésekről, miközben Vácott a Toldi (néhanapján a kecsesebb Árpád) fedélzetén, fagyos kezükkel számolgatják az aprót, és nyitják-csukják a felhajtórámpákat naponta tucatnyiszor, hogy menet közben a meleg géptér lejáróajtaja elé tolt kanapén pihenjék ki a nem önjáró komp okozta fáradalmakat.

Minden részlet a helyén van, a navigációs rendszer a harangot szerencsére nem váltotta le

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!




Kapcsolódó hírek