Bérletgyűjtő játék Debrecenben

iho/vasút   ·   2012.01.13. 12:36

Az elmúlt években különféle rendezvényeken, évfordulós ünnepségeken, interaktív kiállításon ismerkedhettek az érdeklődők a közösségi közlekedéssel. Ezt a hagyományt idén sem szeretné a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. megszakítani, sőt a játékos kedvű törzsvásárlókat meg is jutalmazzák.

Ebben az évben egy olyan bérletgyűjtő játékot hirdetnek, melyben a tanulóbérlettel rendelkező utasok vehetnek részt. Azok a tanulók, akik 2012-ben megtartják mind a 12 havi bérletszelvényüket és neveznek a játékra, év végén megnyerhetik a helyi villamos-, trolibusz- és autóbuszjáratokra érvényes, 2013. évre szóló ajándékot, melynek értéke megegyezik majd a 2013-as kombinált vagy kiegészítő kombinált, 12 havi tanulóbérletszelvény értékével.

A januártól decemberig tartó játék év közben további elemekkel egészül majd ki.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.