Biztonságosabb repülés, tragikus esetekkel

MTI   ·   2015.03.10. 14:30

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint 2014-ben biztonságosabb volt a légiközlekedés az egy évvel korábbihoz képest, bár az évet két katasztrófa is beárnyékolta. A szervezet közleménye szerint az elmúlt évben 1 millió repülésre 0,23 áldozat jutott, szemben a 2013-as 0,41-gyel. Összesen 12 halálos baleset történt az év során, ezekben 641-en vesztették életüket, míg az ötéves átlag 19 balesetben 517 áldozat.

Az elmúlt évben 3,3 milliárd utast szállítottak a légitársaságok 38 millió repülés alkalmával.

A statisztikába nem számították bele az orosz-ukrán határ közelében lelőtt Malaysia Airlines MH17-es járatát, mivel nem repülésbiztonsági okai voltak a balesetnek.

Az IATA összesített adatai szerint a világ régiói közül Európát kivéve tavaly mindenhol javult a repülésbiztonság az előző évhez képest, az öreg kontinens javítani nem, csak fenntartani tudta 0,15-ös mutatóját. Kiemelték továbbá, hogy a szub-szaharai térségben egyetlen halálos áldozattal járó légi baleset sem történt, ugyanakkor megjegyezték, hogy Afrikában a biztonság még mindig kihívást jelent.

A jelentés kiemelte a Malaysian Airlines 370-es és 17-es járatának balesetét. Előbbi egy éve, március 8-án tűnt el a dél-kínai tenger felett, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-200-ason összesen 227 utas és 12 fő hajózó személyzet volt. A gépet azóta sem találták meg.

A 17-es járatot teljesítő szintén Boeing 777-200-ast július 17-én lőtték le Donyeck közelében. Az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőn 298-an voltak, amikor rakétatalálat érte.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.