Boeing: a MAX miatt visszafogott jelenlét a párizsi szalonon

iho   ·   2019.06.14. 09:00
cim4
Néhány nap, és Le Bourget ismét a globális repülővilág központja lesz egy hétre. A legfontosabb idei jellemzője a Boeing redukált fellépése lesz a szalonon, ahol pedig a két nagy gyártó, az Airbus és az amerikai konkurens kiállítása és repülőprogramja szokta uralni a rendezvényt. A Boeing Commercial Airplanes elnök-vezérigazgatója, Kevin McAllister friss nyilatkozatában megerősítette, a cég legfontosabb célkitűzése ezekben az időkben nem az eladások maximalizálása, amelynek legfőbb terepe minden évben a párizsi vagy a Farnborough-i szalon, hanem a 737 MAX visszavezetése a légiközlekedésbe.

Ennek megfelelően a Boeing a polgári gépek közül csak a 787-9-est hozza el, egyelőre a lista szerint a kéthajtóműves részese lesz a repülőbemutatóknak is, legalábbis a szakmai napokon, ezen kívül meg egy teherszállítóvá átalakított B-737-es szerepel a listán.

Az amerikaiak több katonai típusukkal vonulnak fel, az F-15-ös, a KC-46 Pegasus légi utántöltő és szállító gépet és a Poseidon tengerészeti felderítőt is kiállítják – speciel azért a 737-es így is része lesz a felvonulásnak, hiszen a sikeres P8-ast ebből fejlesztették.

Az Airbus típusai teljes spektrumban felsorakoznak majd, és láthatóak lesznek a levegőben is: árnyalatnyi eltérés az eddig szokásos felvonulásokhoz képest, hogy az óriási A380-ast, amelyről korábban megszületett a döntés, miszerint a gyártását néhány éven belül leállítják, csak a hétvégi közönségnapokon repültetik.

McAllister kérdésre válaszolva nem ment bele konkrét dátum említésébe a MAX-ok visszatérését illetően, de elmondta, hogy az új MCAS 12.1 szoftverrel eddig 280 órányi teszterepülést végzetek a (gyári) 737 MAX-okkal, és a típust csak akkor engedik vissza a forgalomba, amikor a gyártó sikeresen eloszlatta az aggodalmakat és tökéletesen meggyőzte az üzemeltetőket a gép biztonságos mivoltáról.

McAllister jelezte azt is, hogy a 777X prototípusainak repülését a General Electric hajtómű technikai problémái késleltetik. Kérdés, bejelent-e bármiféle újdonságot az amerikai gyártó a függőben lévő programról, vagyis hogy beindítja-e a 787-es és a 737-es közötti kategóriát jelentő új típusának fejlesztését.

Az Airbus részéről viszont feltehetően épp azon a típusváltozaton lesz a hangsúly, amely úgymond feleslegessé teszi a Boeing jövendő 797-esét, és pótolni képes a kiöregedő 757-eseket és 767-eseket, mert keskenytörzsű típusként is képes lesz kétszáznál több utassal nagyobb távolságokat lerepülni, vagyis az A321 XLR olcsóbb megoldást kínál a légitársaságoknak akár a transzatlanti, akár az USA keleti és nyugati partjai közötti forgalomra is.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek