Budapest Airport: nem lesz visszaállamosítás, de lesznek nagy fejlesztések

iho   ·   2020.02.17. 12:00
cim

A Növekedés.hu portálon megjelent tartalmas interjú első részében Rolf Schnitzler tavaly kinevezett vezérigazgató egy, a reptér jövőjére nézve döntő kérdést tisztáz: nem lesz visszaállamosítás. „A Budapest Airport tulajdonosai többször is kifejezték korábban, hogy nem kívánják eladni a részvényeket. A kormány pedig szintén többször kifejezte, hogy tiszteletben tartják a vagyon védelmét, tehát szerintem ez a kérdés ezzel nyugvópontra jutott, a nyilvánosság számára is. A kormánnyal való kapcsolatunk kiegyensúlyozott; közösen dolgozunk a repülőtér úgynevezett mestertervén, vagyis a hosszú távú fejlesztési terveken.

A vezérigazgató az elmúlt időszak eredményei között említi, hogy az európai átlagidő alá csökkent a várakozási idő az utasbiztonsági ellenőrzőpontokon, javították az utastájékoztatást, és a repülőtéri létesítmények minőségét, ezen belül külön kiemelte az 1. móló átadását, és „közreműködött” a BA a 100E buszok tíz percenkénti járatsűrűségének bevezetésében.

Schnitzler elismerően beszélt elődje teljesítményéről, Jost Lammers elérte azt a pénzügyi stabilitást, ami most minden fejlesztésnek az alapját jelenti. Kérdésre válaszolva indokolta, miért vették ki a cégből a tulajdonosok 2018-ban a teljes adózott eredményt, 25 milliárd forintot: „A Budapest Airport tulajdonosai 12 évet vártak arra, hogy a 2007-ben befektetett összeg egy része – eddig összesen 106 millió euró – megtérüljön. Annak ellenére, hogy nyereség hosszú évekig nem volt realizálható, további 424 millió forint értékben fejlesztettek a privatizáció óta. A Budapest Airport csak a közelmúltban vált nyereségessé.”

A következő öt évben 275 milliárd forintot szánunk fejlesztésre, tette hozzá, a leglátványosabb idei újítás az lesz, hogy a belvárosban is kihelyeznek úgynevezett önkiszolgáló poggyászfeladó pultokat, vagyis az utasok már a repülőtérre indulás előtt feladhatják majd a csomagjaikat. „Megint egymillióval több utasra számítunk, mint tavaly, öt éven belül pedig várhatóan elérjük a 20 milliós utasszámot. Ennyi utashoz hely is kell, ezért az új terminál megépítését – amint lezárul a tervezési folyamat – azonnal el kell kezdeni.

Pár napon belül indul az új csomagosztályozó kivitelezése, a parkolóház kapcsán a vezérigazgató egy új közlekedési, repülőtér-megközelítési koncepcióról beszélt, a repülőtér közlekedési kapcsolatainak javításáról, de a tervek közzétételével kapcsolatban türelmet kér.

Ami a reptér légikapcsolatait illeti, az igényeknek megfelelően két éven belül indulhatnak jártok Indiába, Japánba és Thaiföldre, az észak-amerikai úti célok  bővítése során pedig Los Angeles és Miami is bekerülhet a menetrendbe, idén 19 új járattal számol a BA.

Éjszakai repülések: „a mélyalvási üzemelési díjat október óta 176 esetben alkalmaztuk, ami napi átlagra vetítve 1,4 gépmozgást jelent” – mondta Schnitzler. Végül a koronavírus okozta gondokról esett szó, tavaly Budapest és Kína között 220 ezren repültek, 45 százalék közvetlen járatokkal, 55 pedig európai repülőtereken átszállva, de most csökken az utasszám, és átmenetileg kevesebb a cargo bevétel is. „Komoly mennyiségben, több milliós összegben vásároltunk fertőtlenítő szereket, információs plakátokat és szórólapokat, hőkamera beszerzését is tervezzük, illetve az utasok egészségügyi szűrése is plusz kiadásként jelentkezik” – mondta az interjúban Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.