Busszal karamboloztak száguldozó autók Salgótarjánban

iho/biztos út   ·   2016.11.22. 11:45
400px_starjanbaleset

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a 21-es főút 48-as kilométerszelvényében, a lucfalvai útelágazásnál történt. A járművek eddig tisztázatlan körülmények között ütköztek. A helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Angyal Eszter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: a két autóban egy-egy ember utazott. Az egyik sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, másikuk is súlyosan megsérült, őt salgótarjáni és bátonyterenyei tűzoltók mentették ki az autóból. A Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) Hatvan irányába tartó, menetrend szerint közlekedő, Credo típusú autóbuszán a sofőr és öt utas tartózkodott, közülük három utast és a sofőrt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Két autó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze Salgótarján határában. A két személygépkocsi sofőrje életét vesztette, a buszon négyen sérültek meg. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

A Blikk értesülései szerint a két sofőr versenyezhetett: az egyik autó sebességmérője kétszáz kilométer per óránál akadt ki a balesetet követően.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek