Cargo City nemzetközi sikere: a díj és a forgalom-növekedés

iho/repülés   ·   2022.09.22. 12:00
4

Nagyobb lesz az előtér, nő a raktár-kapacitás. Jól időzített beruházás, a járvány lecsengésével is sikerült bővülni, áruszállításban vezet Budapest a térségben.

Pénteken rendezték meg Londonban az egyik legnagyobb nemzetközi cargo médiaügynökség, az Air Cargo News éves díjátadóját. A légiszállítási ágazat Oscar-díjaként is emlegetett elismerést idén az év cargo repülőtere kategóriában a szakmai zsűri döntése alapján – megelőzve többek között a szingapúri és a brüsszeli repülőteret is – a Budapest Airport kapta, adta híról a repülőtérkezelő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A díjat neves szakmai zsűri értékelése alapján ítélték oda.

Az elismeréssel kapcsolatban Kossuth József, a Budapest Airport cargo vezetője elmondta: „Fejlődésünk egyik pillére a kiváló infrastruktúránk. A Közép-Kelet-Európai régió szívében fekvő budapesti repülőtér kiváló légi és földi összeköttetéssel rendelkezik az európai nagyvárosok felé. Az a lehetőség azonban mit sem érne a kiemelkedő cargo konnektivitásunk és a remek cargo közösségünk nélkül. Éppen ezért a díj nem csupán minket illet, hanem minden szereplőt, aki a budapesti cargo ökoszisztéma alakításában kulcsszerepet játszik: hatóságokat, logisztikai vállalatokat, szállítmányozókat, földi kiszolgálókat, légitársaságokat, logisztikai szövetségeket. Mindannyiunk közös sikerét ünnepelhetjük ezzel a nemzetközi elismeréssel.”

(fotók: Budapest Airport)

A Budapest Airport 2020-ban, 50 millió eurós beruházást jelentő fejlesztésként adta át a BUD Cargo City névre keresztelt légiárukezelő komplexumát azzal a hosszútávú célkitűzéssel, hogy a cargo bázis a teljes Közép-Kelet-Európai régió elosztóközpontjává váljon. A központ megnyitása óta a Budapest Airport 2021-ben újabb rekordévet zárt, a globális trenddel ellentétben pedig 2022-ben is stabilitás jellemzi a budapesti légiszállítást: a január-augusztusi időszakban 47%-os cargo volumen növekedés figyelhető meg 2019 hasonló periódusában kezelt forgalomhoz, valamint 9,4%-os volumen növekedés tavalyi év azonos időszakához képest, míg a világban 9%-os cargo forgalom visszaesés tapasztalható.

„A BUD Cargo City megépítése kiváló időben meghozott döntésnek bizonyult. Nemcsak a koronavírus-járvány alatt jelentette a légiárukezelés legbiztosabb bástyáját, hanem az azt követő időszakban is óriási versenyelőnyhöz juttatott bennünket – hangsúlyozta René Droese, a Budapest Airport fejlesztési igazgatója. Hozzátette: - Légiáruszállítási központunk mára rekord mennyiségeket regisztrál, a KKE régióban pedig vezető cargo árunövekedést tudhat magáénak. Biztos pontot jelentünk az ellátási lánc és ezáltal a magyar gazdaság minden szereplője számára, nem beszélve arról a több mint tizenkétezer munkavállalóról, akik a légiáruszállítás területén dolgoznak. A Budapest Airport cargo csapatának nevében szeretnék köszönetet mondani a légiáruszállítási partnereinknek és az Air Cargo News-nak ezért a hatalmas elismerésért.”

A Budapest Airport fejlesztési programjának részeként 2022 szeptemberében megkezdte a BUD Cargo City bővítését: az árumennyiség növekedése miatt és a nagyobb kapacitású gépek hatékony kiszolgálása érdekében a bővül a komplexumhoz kapcsolódó forgalmi előtér, melynek köszönhetően a jövőben - a jelenlegi kettő helyett - párhuzamosan már akár négy F kategóriás cargo repülőgép kiszolgálása is megvalósulhat. Tervezetten a BUD Cargo City árukezelő épületeinek kapacitása is megnő: a Budapest Airport 6500 négyzetméteren tervezi raktárak, irodák és egyéb kiszolgáló helyiségek létesítését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek