Chemtrail-összeesküvés, és a még érdekesebb valóság 2.

Hraskó Gábor   ·   2013.11.22. 10:00
cim2
Kvíz 3

A lenti képen egy repülőgép belseje látszik tele tartályokkal és a falon egy felirat SPRAYER 1 és HAZMAT INSIDE (HAZardous MATerial=veszélyes anyag) felirattal (a piros nyíl mellett kinagyítva). Ezt a képet 2008-ban egy Peter Platte nevű chemtrail-hívő aktivista és internetfórum-moderátor hozta nyilvánosságra és kijelentette, hogy egy vietnami veterántól kapta.

Azonban a fotó egy hamisítvány! Az eredeti fotón (amely már a „leleplező bejelentés” előtt három évvel, 2005-ben felkerült a repülőgépekről szóló legismertebb publikus képmegosztóra), nincs fent a SPRAYER 1 és a HAZMAT INSIDE felirat. A Freigeist (Szabadgondolkodó) fórum egy fighthamster nevű felhasználója be is vallotta, hogy ő készítette (forrás: Psiram.com). Ez „enyhén” csökkenti a bizonyíték hitelességét. Persze ettől még a kép tényleg érdekes. A gép belsejéről van egy másik fotó is, amelyen temérdek számítógép látszik. Ezt a gépet arra használták, hogy a repülő stabilitását, viselkedését vizsgálják különböző súlyeloszlási esetekben. Ha valaki valamelyest is ért a repülőgépekhez, akkor tudja, hogy még az utasok beültetési rendjének is fontos szerepe van a gép repülési tulajdonságainak meghatározásában. Nem véletlen tehát, hogy ezt is tesztelik a fejlesztések során. Egyébként konspirációnak, titkolózásnak itt sincs semmi nyoma, az ilyen kísérletekről számos helyen lehet részletesen olvasni. E gép tesztjéről, a hordók szerepéről egyébként könyv is megjelent, az éppen erről szóló oldalak is elérhetők az interneten: Inside Boeing: Building the 777.

Kvíz 4

Újabb kép kering az interneten tuti bizonyítékként arra nézve, hogy mérgekkel permeteznek minket.

Ez esetben a hír majdnem igaz. Csak nem minket permeteznek, hanem a moszkítókat. És egyáltalán nem titkos az akció. Az Észak-Dakotai Grand Forks Air Force Base katonai támaszpont rendszeresen beszámol a moszkítóirtásokról:

Még a légitámaszpont Twitter oldalán is felhívják a figyelmet az irtásra. A helyi hírek innen-onnan az USA-ból a moszkítóirtásról:

További információ a támaszpontról elérhető például itt vagy itt.

Kvíz 5

Gyakorlatilag minden chemtrail-oldal hozza a képet, amin amerikai pilóták tiltakoznak amiatt, hogy chemtrail-permetezésekre kényszerítik őket.

Azonban ahogy ezt még egy chemtrail-propaganda-oldalon is leírják, mindez hamisítvány, illetve ahogy ők írják, „illusztráció”. Az eredeti fotót azért ők nem közlik, de kis keresés után kideríthető, hogy amerikai pilóták tiltakoztak a 2011-es bankkrízissel kapcsolatban.

Nos, tehát lehet tiltakozni az ellen, hogy vegyszerrel permeteznek minket a repülőgépekről. De ha valaki ezért az utcára kíván menni demonstrálni, akkor gondoljon arra is, hogy milyen ciki, ha kiderül, hogy csupán saját tájékozatlansága, a tudományos alapismeretek hiánya, a nyilvánvaló információk tagadása miatt áll ki egy nem létező ügy mellett!

Kvíz 6

Az alábbi videót Euer Wer­ner Altnickel német chemtrail-aktivista töltötte fel a YouTube-ra. Értelmezése szerint a formációban repülő két gép közül az egyik (egy AWACS) kikapcsolja a permetezőt (48. másodperc), majd később újra bekapcsolja (1 perc 6 másodperc).

Azonban ahogy erre egy fórumban felhívják a figyelmet, a videó azt mutatja, ahogy az AWACS pilótája az üzemanyag-feltöltés befejeztével elveszi a gázt, hogy lemaradhasson biztonságos távolságra, majd újra teljesítményt növelve továbbmegy. Jól látszik, hogy a kondenzcsík eltűnése után az AWACS lemarad, lelassul. A hajtóművek alapgázra állásával a kiömlő levegő vízpáratartalma jelentősen leesik, ezért szűnik meg a kondenzcsík-kialakulás. Arra is rámutatnak a videót elemzők, hogy ráadásul ez esetben nem is hosszan tartó (permanens) csík alakult ki, tehát már csak ezért se lehetne ez chemtrail, még a hívők – tévedésen alapuló – definíciója szerint sem.

A szerző egyébként azt írja, hogy ez egy „alacsony magasságú chemtrail-permetezés, valahol 6000 láb (2000 m) magasságban”. Ez igen kétséges, a két gép ennél jóval magasabban repült.

(Folytatjuk)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek