Úszó lakásokban lazíthat jövőre a Dunán 4600 euróért – Budapesten is kiköt az AmaRudi
Ez Európa legnagyobb folyami luxushajója: 33 és 66 négyzetméter közötti, erkélyes lakosztályokban lehet feltöltődni.
Ez Európa legnagyobb folyami luxushajója: 33 és 66 négyzetméter közötti, erkélyes lakosztályokban lehet feltöltődni.
Januárban a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezi és új elsőfokú eljárásra utasít.
Dél-balatoni Vízi Kör néven hat állomásból álló megállópont-hálózat létesül a déli parton. A fejlesztések egy része nyárra, a teljes projekt az év végéig valósul meg.
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a hatmilliárd forintos támogatásból megvalósult flottafejlesztés is hozzájárult.
Június 1-jén kezdődik és július 5-éig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is.
A parkosított egykori üzemi terület nyitva áll a közönség előtt. A vízmélység egyébként most ideális a Balatonban.
A kutatóegységek helyi idő szerint kedd reggel is több embert kerestek a Baltimore közelében éjszaka összeomlott autópálya-hídról folyóba zuhant járművek utasai és a hídon tartózkodó karbantartók közül.
Újabb hidrogénüzemű önjáró áruszállító motorhajó áll kereskedelmi forgalomba: H2 Barge 2 a hollandiai Rotterdam és a németországi Duisburg között, a Rajnán pendlizik majd.