Így közlekedhetünk az év végén a fővárosban
A BKK a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva. Figyeljenek oda!
A BKK a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva. Figyeljenek oda!
Advent utolsó hétvégéjén már ki is lehet próbálni a járműveket, menetrendszerűen január 5-étől állnak forgalomba.
A kivitelező szakemberei mindössze néhány nap alatt eltávolították az aszfalt pályaszerkezet rétegeit és elbontották a hídpálya szigetelését.
A BKK keresi a tervezőt, feltételes közbeszerzési eljárást indítottak.
Az új járművek nemcsak alacsonypadlósak, kényelmesek és biztonságosak, hanem a legkorszerűbb közlekedésbiztonsági technológiákkal is támogatják a sofőrök munkáját.
A Tavasz utcából nem lehet egyenesen a Flórián téri felszíni csomópont felé továbbhaladni, ebbe az irányba csak az építési forgalom, a BKK járatai, valamint a kerékpárral közlekedők hajthatnak át.
December 1-jétől már a forgalomban is lehet találkozni a közelmúltban a fővárosba érkezett, új, alacsonypadlós autóbuszokkal.
Célegyenesbe ér Budapest közösségi kerékpáros szolgáltatása, a Bubi harmadik generációja: a BKK megkötheti a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével.
Újabb korszerű járművel bővült a főváros villamosflottája. A következő szerelvény is megérkezett már és hamarosan forgalomba is állhat.
Látványos munkavégzéssel lépett második ütemébe a felüljárók felújítása: az északi hídon elindultak a marási és bontási munkák. Ezt követően részletes állapotfelmérés készül majd a híd pályalemezéről.
Fokozatosan jelennek meg a főváros utcáin az alacsonypadlós járművek.
A BKK és szolgáltatója, az Arrivabus elindította a BYD elektromos szóló autóbuszok első próbajáratát.
November 15-én 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt.
Nemcsak a régi fényét nyerheti vissza, hanem egy modern, XXI. századi élhető főútként születhet újjá „Pest főutcája”, a Nagykörút a következő években.
A nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amikhez kapcsolódóan a belvárosban forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani.