érdek nélkül tetszik

„Kívül semmi nesz, pedig odabenn szól a zenekar...” A nagyteremre viszont várni kell. Még nincs díszben...

Repüléseivel kezdődött a modern aviatika. Lilienthal, a magányos géniusz, százhúsz éve halálosan sérülten azt mondta: „Áldozatot kell hozni.”

Nem a szépségükért szeretik őket. Bár bizonyos szögből nézve kifejezetten jól néznek ki...

A malom még megvan, a sínek, a mozdonyok emlékei is.

Villamos mozdony húzott egy szerelvényt New Yorkban. 1906-ban ez azért nem volt akármi.

Ez van, ha az ember megkéri a barátját valamire. És az a barát segít. Kellett persze hozzá a kollégái nagyvonalúsága is, hogy egy emberöltő után újra egy Antonovban üljek.

Semmi más nem számít, csak a sebesség: minél gyorsabban, rövidebb idő alatt érjünk célba.

Csillagmotor, pilótafülke-kiképzés, hátsókerék-meghajtás. Ja, szárnyak – azok speciel nincsenek.

Szinte minden csoportképpel megtörténhet: évekkel, évtizedekkel később sokkal fontosabb lesz az, mit, hol hogyan álltak körbe az eredeti főszereplők.

Repül a legelső konstrukció, a konstruktőr-pilóta: Bill Boeing, de a céget még nem így nevezték...

Le Train de la Rhune: ahol nemcsak a kilátás fantasztikus.

Nem éppen hétköznapi látvány, de nem is akkora szenzáció: Londonban rendszeresen beküldik a metróba az 515-ös gőzöst.

Lehetne ésszerűnek, logikusnak is mondani, mégis sokkal inkább a szegénység szülte leleményességről van szó.

Van, ahol nem vacakolnak a metrófelújításokkal. És ha nem megy másképp, akkor radikális döntést hoznak. És milyen jól teszik.

Stanmore állomásán járunk. A fotóink között huszonöt év a korkülönbség.