Új vasúti fuvarokat indít Üzbegisztánba Kína és India
Az új áruszállítási szolgáltatások átformálhatják az ázsiai logisztikát.
Az új áruszállítási szolgáltatások átformálhatják az ázsiai logisztikát.
Az árufuvarozó vasúttársaságnál úgy vélik, amíg az Egyesült Királyság nem kötelezi el magát határozottan a vasúthálózat kiterjedt villamosítása mellett, addig ez az alternatív üzemanyag az egyetlen hiteles megoldás a vasúti árufuvarozás szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére.
A szerbiai Kruševactól a budapesti BILK-en át Duisburgba és vissza is szállít már a logisztikai vállalat, közvetlenül összekötve a Nyugat-Balkánt Nyugat- és Közép-Európa gazdasági központjaival.
A Deutsche Bahn (DB) vasúti árufuvarozási ága 2025. január elsejétől alakul át.
A szállítmányok nagy részét a közúti fuvarozás helyett már egy éve fenntarthatóan, vasúton viszik el.
Az olasz közlekedési minisztérium elfogadta a Milánó és Bologna közé tervezett létesítmény tervét.
Az XPO Logistics Isztambullal, a Kombiverkehr pedig Madriddal köti majd össze a fontos belga kikötőt.
A növekedés egybevág a 266,5 milliárd tonnakilométeres új kínai áruszállítási rekorddal.
Július 15-ével közel fél évre teljesen kizárja a DB InfraGo a Frankfurtot Mannheimmal összekötő vasútvonalat, az árufuvarozóknak alternatív útvonalakat kell találniuk. A Die Güterbahnen vasúti szövetség online, élőben követi nyomon a munkálatokat.
Az új szolgáltatással a logisztikai vállalat olyan személyre szabott megoldásokat kínál az ügyfeleknek, melyek az egyéni igényekhez igazodnak, a lehető legjobb rendelési rugalmasság mellett.
Közép- és kelet-európai vasúti szövetségek fogalmazták meg kételyeiket a digitális automata kapcsolóberendezés (DAC) alkalmazási tervével kapcsolatban az EU Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságának (DG MOVE).
Az olasz nemzeti vasút Ferrovie dello Stato (FS) árufuvarozási ágazata hetven univerzális villamos mozdonyt vásárol az Alstomtól, flottamegújítási programja részeként.
Azerbajdzsán nemzeti vasúttársasága, az ADY a kazah vasút KTZ által indított trendet követné, a cél az úgynevezett középső korridor teljes kapacitásának kihasználása.
A német logisztikai társaság szerint 2025-ban megduplázódnak a vasúti áruszállítás költségei Németországban. Távolodik a modális váltás célja.
Az Európai Unió Minisztertanácsa a TEN-T-felülvizsgálat részeként szavazta meg a litván városig vezető pálya létrehozását.